A forint kapcsán a konszenzus szerint március végére 300-as euróárfolyamot láthatunk, majd jövő márciusra a forint 286-ig visszaerősödhet a közös európai fizetőeszközzel szemben (pénteken 292 közelében zárt az árfolyam).
Ez a kilátás természetesen jelentősen függ attól, hogy a magyar kormány és az EU/IMF közötti hiteltárgyalások hogyan haladnak. Ha a piac csúszást érzékel, akkor az a forintot, illetve a többi régiós devizát is a gyengülés felé tolhatja.
A hírügynökségnek nyilatkozó Németh Dávid, az ING Bank elemzője úgy fogalmazott, hogy ha három hónapon belül létrejön a megállapodás, akkor a forint a 290 körüli szintekig visszaerősödhet (295 körüli szintnél nyilatkozott), de ha a piac nem látja a megállapodás várható idejét, akkor ismét a 310-320 körüli szintek felé mozdulhat az euró árfolyama.
Ez hathat a régiós devizákra
A március 5-7. között készített, szokásos hónap eleji felmérésben 31 elemző vett részt és a válaszaik alapján az a konszenzus adódott, hogy a cseh korona március végére 25,0-ig gyengülhet az euróval szemben, majd egy év múlva 24,4-nél lehet az árfolyam. Pénteken 24,6 körül zárt az árfolyam.
A lengyel zloty kapcsán a friss piaci konszenzus azzal számol, hogy március végére 4,18-ig gyengül az euróval szemben, de egy éves távon a 4,00-es szintig erősödik (pénteki záróár: 4,086), míg a román lej kapcsán fokozatos erősödésre számítanak a szakértők, így egy éves távon elérheti a 4,27-es szintet (pénteki záróár: 4,355 körül).
Nemcsak a magyar kormány és az EU/IMF-tárgyalások lehetnek lényeges befolyással a régiós devizák következő időszaki teljesítményére, hanem az eurózóna gazdasági pályája is. Ha ugyanis a gazdasági lassulás, recesszió jelei erősödnének, akkor az a kockázatkerülésen keresztül gyengítené a térségi devizákat is, illetve az exportkilátások romlása szintén ezzel járna.
Az Európai Központi Bank felőli 3 éves hitelprogramok likviditási hatása, illetve a programok sikere szintén lényeges, de inkább pozitív hatást gyakorolhat a régiós devizák árfolyamára.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba