A második negyedéves gyorsjelentési szezon közeledtével a befektetők most azokat a szektorokat figyelik kiemelten az amerikai részvénypiacon, amelyek eddig lemaradóban voltak az első féléves nagy emelkedésben – írja összefoglaló elemzésében a Reuters.

Míg az irányadó S&P 500-as részvényindex az év eleje óta közel 15 százalékot erősödött, ez jórészt néhány hatalmas kapitalizációjú, elsősorban technológiai cég részvényeinek köszönhető. 

Eközben jó pár szektor lemaradt, köztük az egészségügyi, amelynek szektor alindexe 4,7 százalékot esett, vagy a pénzügyi, amely 2 százalékkal, illetve az energetikai amely 9 százalékkal értékelődött le.

Pont ezek lehetnek érdekesek a befektetők számára, akik azt is figyelik, hogy közben nem csúszik-e a régóta várt recesszióba a világ legnagyobb gazdasága.

A globális alapkezelők júniusban mintegy 5 százalékponttal növelték az egészségügyi és a banki szektorok súlyát a kezelt portfóliókban. Eközben csökkentették az olyan, általában recessziós időszakokban jobban teljesítő tétjeiket, mint a stabil készpénztermelő képességgel rendelkező cégek, valamint a tartós fogyasztási cikkeket gyártó vállalatok részvényei. 

Az olyan nagy vagyonkezelők is, mint a BlackRock és a Wells Fargo az év hátralévő részére vonatkozó legutóbbi elemzéseikben kifejezetten kiemelték az egészségügyet, mint jó befektetésnek tartott ágazatot.

Kisebb a recesszió esélye

Néhány nagybank javította az amerikai gazdaság kilátásaira vonatkozó előrejelzését.

Például a Goldman Sachs szerint 35 százalék helyett már csak 25 százalék az esélye annak, hogy a következő 12 hónapban recesszió alakul ki az Egyesült Államokban. Eközben az amerikai Kereskedelmi Minisztérium az első negyedéves GDP-növekedésre vonatkozó becslését az eredeti 1,3 százalékról éves szinten 2 százalékra emelte.

A piacon ugyan megy a találgatás a recesszió valószínűségét illetően. De amíg nem halljuk a vállalatoktól, hogy leépítenek, addig szerintünk nem lesznek rosszak a vállalati eredmények és néhány ilyen lemaradó szektor behozhatja hátrányát

– mondta Quincy Krosby, az LPL Financial vezető globális stratégája.

Az amerikai gazdaság júniusban két és fél éve a legkevesebb új munkahelyet teremtette, ám a tartósan erős bérnövekedés még mindig feszes munkaerő-piaci körülményekre utalt – mutatták a pénteken közzétett új adatok.

Ezután szinte biztosra vehető, hogy a Federal Reserve még ebben a hónapban folytatja a kamatemelést. Ez valószínűleg tovább fogja terhelni a részvénypiacot, hiszen a hitelköltségek növekednek.

Az S&P 500-as indexben szereplő cégek nyeresége várhatóan 5,7 százalékos csökkenést mutat majd a második negyedévben, főként a csökkenő árrések miatt.

Ennek ellenére az alulértékeltség és a stabil bevételek egyre vonzóbbá teszik az egészségügyi ágazatot. Még akkor is, ha a gazdaság a második félévben lassulni fog – jelentette ki Sameer Samana, a Wells Fargo vezető globális piaci stratégája.

Az egészségügyi szektor átlagos árfolyam/nyereség hányadosa (P/E) 17,6, ez jóval alacsonyabb az S&P 500-as index 20,1-es értékénél (persze a várható eredményekkel számítva).

Nagyon vonzó az alulértékeltség

Az orvosi eszközök és a diagnosztika még mindig profitál a koronavírus világjárvány idején elmaradt ellátásokból, és a kereslet a gazdaság irányától függetlenül tovább nőhet – mondta Max Wasserman, a Miramar Capital portfóliómenedzsere. Ő kifejezetten optimista az olyan vállalatokkal kapcsolatban, mint például az Abbott Laboratories, amelynek részvényei idén közel 3 százalékkal estek.

A másik lemaradó szektor a pénzügy.

Itt a cégek valószínűleg továbbra is profitálnak a Fed kamatemeléséből és abból, hogy a befektetők szerint az év eleji regionális bankválság legrosszabbja már elmúlt. Ha a kamatlábak hosszabb ideig magasabbak maradnak, és a Fednek hosszabb ideig kell küzdenie az inflációval, az csak azt jelenti, hogy ezek a vállalatok hosszabb ideig fognak többet keresni

– állítja Tom Ognar, az Allspring Global Investments portfóliómenedzsere.

A nagybankok jövő héten kezdik meg a második negyedéves eredmények közlését.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!