A hét utolsó napján visszafordult a forint árfolyama. Hétfőtől péntekig minden egyes nap rekordot döntött az euró/forint kurzus, a csúcs csütörtökön 359,68-nál volt hajszálra a 360-as lélektani határtól.
Pénteken nyitás után ugyanolyan ütemben erősödött a forint, ahogy a többi napon gyengült, hirtelen 351 forint környékére esett vissza az árfolyam, ami nyitáskor még 358 körül járt.
Délelőtt 10 óra után már 349 forint alá került a keresztárfolyam.
A tőzsde is emelkedik. A Mol 10 százalékos, a Richter 4,5 százalékos, de még az OTP is több mint 2 százalékos pluszban áll. A bankpapírnál ez azért is érdekes, mert a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az osztalékfizetést is megtiltotta szeptemberig a bankok számára. Az OTP pedig tervezte, hogy osztalékot fizet a részvényeseinek, részvényenként 248 forint lett volna a kifizetés.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Nagyon fájna Kínának, ha Venezuela keze Trump felé hajlana
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben