Az első félévben egyébként alapvetően a csoport magyar városi, budapesti szállodái jelentették a húzóerőt, ugyanakkor a vidéki gyógyszállóknál a nagy túlkínálat és a buszos utak népszerűségének csökkenése miatt visszaesés volt tapasztalható. A csoport összességében 129 millió forintos adó és kisebbségi részesdések előtti profittal zárta a félévet, ami ugyan kevesebb a tavalyinál, azonban egészségesebb képet mutat. A bruttó operatív profit ugyanis 10 százalékkal, 2,77 milliárd forintra javult, az árfolyamhatástól tisztított nyereség a tavalyi triplája, 308 millió forint lett. A tavalyi forinterősödés azonban idén elmaradt, így a nem realizált árfolyamnyereség sor ezúttal 179 milliós veszteséget hozott a 2004 első hathavi 105 millió forint után. A veszteséges első negyedév után a második negyedben elért közel 1,9 milliárdos plusz mindenesetre figyelemreméltó, hiszen ehhez foghatót utoljára 2002-ben produkált szállodacég. Igaz, azt hogy az év milyen lesz, azt leginkább a harmadik negyedév szokta eldönteni és persze a hitelek miatt az év végi euró árfolyam.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!