Az Egyesült Államokban hétvégén is feszített tempóban dolgoztak a politikusok, hiszen mindössze néhány napjuk maradt arra, hogy megállapodjanak, hogy a következő tíz évben hogyan javítsák a költségvetés egyenlegét, összesen 1200 milliárd dollárral. Ha ez nem sikerülne, akkor ismét felmerülhet az USA leminősítése. A határidő szerda, vagyis a Hálaadást megelőző nap.
A befektetők figyelmének középpontjába emiatt az európai adósságválság helyett ma reggel az amerikai költségvetési problémák kerültek, aminek hatására eséssel kezdték a hetet a főbb ázsiai részvényindexek. A Nikkei 0,3 százalékos csökkenéssel zárt, a hongkongi Hang Seng pedig 1,5 százalékot veszített értékéből.
A régiós hírek közül kiemelhető, hogy Japán három hónapja először exportjának csökkenéséről számolt be. Az exportorientált vállalatok részvényei estek ma reggel a japán tőzsdén, amiben a jen erősödése is szerepet játszott. A Nissan árfolyama 3 százalékkal, a Toyota 2,6 százalékkal, a Honda 2,2 százalékkal került lejjebb.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Itt a fordulat? Komoly eredménnyel zárultak az orosz-ukrán tárgyalások
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított