A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1211,52 pontos, 1,37 százalékos emelkedéssel 89 897,98 ponton zárt kedden.
A részvénypiac forgalma 17,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Szemán Péter, az Equilor befektetési Zrt. elemzője szerint a kedvező nemzetközi hangulat mellett ezúttal kibocsátói hírek is lendületet adtak a kereskedésnek. A befektetők jól fogadták, hogy a Mol gázmezőt vásárolt Kelet-Magyarországon, de inkább amiatt erősödhettek a társaság részvényei, mert a délután megjelent osztalékjavaslatuk meghaladta a piaci várakozásokat. A Magyar Telekom gyengülését az árszabályozás lehetőségével magyarázta a szakértő Az intézkedést a múlt héten megjelent hírek szerint az internetszolgáltatókra is kiterjesztheti a kormány.
- A Mol 94 forinttal, 3,21 százalékkal 3024 forintra erősödött 2,3 milliárd forintos forgalomban.
- Az OTP-részvények ára 320 forinttal, 1,28 százalékkal 25 320 forintra nőtt, forgalmuk 9,3 milliárd forintot tett ki.
- A Magyar Telekom árfolyama 52 forinttal, 3,2 százalékkal 1574 forintra csökkent, forgalma 3,2 milliárd forint volt.
- A Richter-papírok árfolyama 220 forinttal, 2,14 százalékkal 10 480 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 8694,32 ponton zárt kedden, ez 46,08 pontos, 0,53 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Óriási botrány lehet Európában, ha kiderül, hogy ez tényleg megtörtént Romániában

Kiesett egy bíboros a konklávéból, előkerültek Ferenc pápa levelei

Félelmetes belegondolni: Mi történik, ha az Egyesült Államok elveszíti a kereskedelmi háborút?

Abszurd, ami a kórházakban történik, kitálalt egy gyógyszerész

Már tárgyalnak a kínaiak a németországi autógyárak felvásárlásáról

Csökkent az amerikai GDP

Beindultak a fűnyírók, de zöldzsákhiány bénítja Budapest kertvárosait

Már meg is szólalt a HELL a tiltásról

Elképesztő fordulat: Nagy Mártonnak igaza lesz a GDP-vel, már nem kell sokat várni rá
