A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 274,09 pontos, 0,62 százalékos csökkenéssel, 43 676,69 ponton zárt csütörtökön.
A nap nyertese a Nordtelekom volt 3,93 százalékos emelkedéssel, amelynek részvényárfolyama így már 32 forint, az Őrmester 1305 forintos szintre ugrott, vagyis 3,57 százalékkal feljebb lépett a nyitás óta. A Set Group pedig 91 forintra, 2,71 százalékkal emelkedett.
Kapcsolódó
A bluechipek közül az OTP és a Telekom zárt csak pluszban: előbbi 0,98, utóbbi 1,25 százalékot emelkedett. A Mol 3,23 százalékot esett 2,84 milliárdos forgalom mellett, így már 2216 forintos kurzuson forognak a papírjai, a Richter pedig 0,81 százalékot esve 8570 forintos szinten zárt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Ömlik a pénz: jól megdobtuk az Amazont
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás