A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a tőzsdei kibocsátók folyamatos felügyelése során megvizsgálta, hogy a tőkepiaci törvény által előírt április 30-i határidőig az érintett piaci szereplők közzétették-e a 2021. pénzügyi évről készített éves jelentésüket. A jogszabályi határidő elmulasztása esetén a jegybank minden alkalommal haladéktalanul kibocsátói felügyelési intézkedést hoz.
Az MNB megállapította, hogy a SET Group Nyrt. mostanáig nem tette közzé éves jelentését. A nyilvános információk szerint ennek oka az, hogy a kibocsátó éves beszámolójáról (is) döntő éves közgyűlés határozatképtelen volt. Az éves rendes közgyűlések időpontjának kiválasztása kapcsán az MNB már 2018. évi vezetői körlevelében felhívta a tőzsdei cégek figyelmét, hogy akkor járnak el kellő körültekintéssel, ha az éves rendes közgyűlés időpontját úgy választják meg, hogy a közgyűlés esetleges határozatképtelensége esetén a megismételt közgyűlés kellő időben el tudja fogadni a kibocsátó éves és – szükség esetén – a konszolidált éves beszámolóját.
Kapcsolódó
Bírság és felfüggesztés
Emiatt a jegybank – következetes gyakorlatának megfelelően – a mai naptól a jogszabályoknak mindenben megfelelő éves jelentés közzétételéig felfüggesztette a SET Group részvényeinek kereskedését a Budapesti Értéktőzsdén, illetve 6 millió forint összegű felügyeleti bírságot is kiszabott a társaságra. A tőzsdei kereskedés felfüggesztése kiszűri annak lehetőségét, hogy a friss pénzügyi adatok hiányában kialakuló információhiányos időszakban nem kellően megalapozott befektetési döntések szülessenek a SET Group részvények kapcsán.
A mostani intézkedéssel párhuzamosan a jegybank célvizsgálatot is folytat a SET GROUP-nál, áttekintve azt, hogy a kibocsátó tevékenysége során mindenkor megfelelt-e a tájékoztatási kötelezettség teljesítésére vonatkozó jogszabályi előírásoknak. Emellett a jegybank csalás és a számvitel rendjének megsértése gyanújával a közelmúltban feljelentést is tett a kibocsátó tevékenysége kapcsán birtokába jutott adatokra alapozva.
A szabályozott piacra bevezetett értékpapírok kibocsátóival szemben magas szintű tájékoztatási követelményeket állít a jogalkotó. Ezzel összhangban a jegybank folyamatosan vizsgálja a tőzsdei kibocsátók által nyilvánosságra hozott információkat, szükség esetén további adatokat kér be annak ellenőrzésére, hogy a kibocsátó valamennyi, a megítélésének befolyásolására alkalmas információt határidőben megosztott-e a nyilvánossággal.
Ha az MNB ellenőrzése során a közzétételi, tájékoztatási előírások megsértését tapasztalja, úgy következetesen fellép annak mielőbbi megszüntetése érdekében. A jegybank a korábbi években, így pl. 2018-ban és 2020-ban is ennek megfelelően hozott intézkedéseket az éves jelentésük közzétételét elmulasztó kibocsátókkal szemben.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721815394.jpg/240/?v=2024012201)
Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721657035.jpg/240/?v=2024012201)
Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200902/orig/image12336788141c8f4947_cropped_16-9_at_1454424095.jpg/240/?v=2024012201)
Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57471/574719/57471957_4250785_21fd369c47e47c86a6f4049917174790_wm.png)