A vasárnap este Londonban ismertetett közös közlemény szerint "a két vállalat kölcsönös nagyrabecsüléséről biztosította egymást, és barátilag megállapodott a Kraft Heinz egyesülési javaslatának visszavonásáról".
Az amerikai cég 143 milliárd dollárt kínált a Unileverért. A hivatalosan pénteken ismertetett ajánlat szerint a Unilever részvényesei egy-egy részvényért 30,23 dollár készpénzt kaptak volna, valamint 0,222 részvényt az egyesüléssel létrejövő új holdingból.
Ez együtt részvényenként 50 dolláros ajánlatnak felelt meg, és 18 százalékos prémiumot tartalmazott a Londoni Értéktőzsdén (LSE) jegyzett Unilever csütörtökön elért záróárfolyama felett.
Elpárolgott az árfolyamprémium
Az ajánlat hírére azonban a Unilever árfolyama a pénteki zárásra 13,4 százalékkal 37,97 fontra emelkedett az LSE jegyzésében, 113 milliárd fontra (140 milliárd dollárra) növelve a Unilever piaci tőkeértékét. Ezzel csaknem teljesen elpárolgott a Kraft Heinz ajánlatában szereplő árfolyamprémium.
Az Unilever pénteken hivatalosan el is vetette az amerikai cég felvásárlási ajánlatát, azzal az indokkal, hogy a tranzakció "alapvető mértékben alulértékelné" a Unilevert, és a cég vezetése nem lát a javasolt ügyletben sem pénzügyi, sem stratégiai előnyt a részvényesek számára.
A globális gazdaságtörténet második legnagyobb felvásárlása
Ez lett volna az egyetemes globális gazdaságtörténet második legnagyobb értékű vállalati felvásárlási ügylete azóta, hogy a brit Vodafone távközlési konglomerátum 2000-ben 183 milliárd dollárnak megfelelő összegért, részvényes ellenséges ajánlattal megvette a német Mannesmann ipari és szolgáltató cégcsoportot.
A Unilever nagy-britanniai fogyasztásicikk-portfoliójába tartoznak sok más márkanév mellett a Hellmann's majonéz- és szószféleségek, a Flora margarinkészítmények, a Persil mosóporok, a Magnum és a Cornetto fagylaltfélék, a Dove tisztálkodó szerek, valamint a brit piacon rendkívül népszerű, élesztőkivonat-alapú szószkészítmény, a Marmite.
A Kraft Heinz brit termékkínálatában szerepelnek mások mellett a Heinz ketchupfélék, a Philadelphia sajtok, valamint a konzervként árult, sűrű paradicsomos mártásban pácolt főtt bab, a híres baked beans, amely Nagy-Britanniában szinte nemzeti eledel.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el