A BUX index enyhe, 0,8 százalékos csökkenéssel zárta a márciust, de még így is 65 ezer pont felett tartotta magát. Az azonnali részvénypiac forgalma tartotta magát a februárihoz hasonló szinten, 219,6 milliárd forintot tett ki.

A Budapesti Értéktőzsde sajtóközleményében azt írja, hogy a legnépszerűbb részvények listájának élén az OTP Bank, a Richter Gedeon és a MOL zárt, 128,9, 42,6 és 23,3 milliárd értékű forgalommal. A brókercégek közül az Erste, a Concorde és a Wood & Company emelkedett ki.

A BÉT megemlítette, hogy az enyhe csökkenés ellenére márciusban is csúcsot döntött a BUX: március 12-én 66 455 ponttal zárt.

A közlemény szerint a nemzetközi piacon a visszafogott emelkedés volt a jellemző, azonban az amerikai indexek közül az S&P 500, Európában pedig a német DAX mutató is csúcsokat döntött. A hónap slágerágazata a szektorok között a hadiipar volt, a hónap slágerterméke pedig a kakaó.

BÉT megjegyzi, hogy a hónap során bevezették a Delta Technologies kamatozó részvénysorozatát, továbbá fontos piaci mérföldkőnek nevezte a BÉT Mentor meghirdetését is.

 

A BÉT most a közepes vállalatoknak kedvezne

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) támogatási programot hozott létre közepes vállalatok számára, hogy a fejlődésükhöz szükséges legfontosabb területeken segítse őket. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább >>>

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!