A nemzetközi hangulatnak megfelelően a BUX-index fél százalékot meghaladó erősödéssel, 17 750 pont körül állt délelőtt fél tizenegy magasságában, a forgalom mérsékelt.
A vezető papírok között az OTP viszi a prímet, 1 százalék fölött drágulással 3475 forint körül adták-vették. A bankpaprra több mint 4 milliárd forint értékben születtek kkötések. Ugyancsak fölfelé tartott a Mol és az Mtelekom árfolyama is. Az olajpapír 0,8 százalékkal 18 160 forintig emelkedett, míg a távközlési cég részvénye 0,4 százalékkal 515 forintig drágult.A Richter viszont minimális gyengülést mutatott, és 35 740 forinton forgott, míg szektortársa, az Egis 17 900 forinton stagnált.
Figyelemre méltó az Appeninn 2 százalék fölötti erősödése is, közel 20 millió forintos forgalomban; egyébiránt a nagyobb elmozdulásokat ezúttal is a kisebb papíroknál lehet tapasztalni.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye