A részvénypiac forgalma 7,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest - írja az MTI.
Külföldről nem érkezett impulzus, ezért alacsony forgalom mellett iránykeresés jellemezte a BUX-index mozgását pénteken - mondta Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője.
Kapcsolódó
A vezető részvények közül gyengült a Mol, a Magyar Telekom és az OTP is. Utóbbi esése az elemző szerint a befektetők egy része által végrehajtott profitrealizálással is magyarázható, ugyanis a bankpapír árfolyama csütörtökön 1,95 százalékkal 15 160 forintra nőtt.
Úgy vélte, a piac szereplői pozitív üzenetként értékelték, hogy Orbán Viktor miniszterelnök csütörtöki évnyitó sajtótájékoztatóján elhangzott, a kormány fenn akarja tartani a gazdasági növekedés ütemét.
A Mol 8 forinttal, 0,28 százalékkal 2882 forintra csökkent, 2,3 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 160 forinttal, 1,06 százalékkal 15 000 forintra esett, forgalmuk 3,7 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,22 százalékkal 445 forintra gyengült, forgalma 106,0 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,78 százalékkal 6480 forintra erősödött, a részvények forgalma 983,1 millió forintot ért el.
A BUMIX 3806,14 ponton zárt pénteken, ez 23,49 pontos, 0,62 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Januári rezsistop: tényleg a hideg miatt kellett?