A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 151,53 pontos, 0,14 százalékos csökkenéssel 106 989,61 ponton zárt csütörtökön.
Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint elemzők kedvezően értékelték az amerikai és a kínai elnök találkozóját, ám a vezető techcégek a legfrissebb gyorsjelentések alapján nem zártak jó időszakot.
Úgy látja, a belföldi kereskedés a felemás nemzetközi hangulat hatására a nap második felére elvesztette a lendületét, a nagyobb árfolyammozgásokkal együtt az újabb csúcsdöntés is elmaradt, de Európában többnyire másutt is csökkentek az indexek.
Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,06 százalékkal 31 720 forintra, a Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,48 százalékkal 10 450 forintra nőtt, ugyanakkor a Magyar Telekom árfolyama 20 forinttal, 1,11 százalékkal 1780 forintra, a Mol 18 forinttal, 0,6 százalékkal 2996 forintra csökkent.
Trump egy tizes skálán tizenkettesre értékeli az amerikai-kínai csúcsot
Kezet rázott az amerikai és a kínai vezető. Bár a megállapodás, amit kötöttek, nincs kőbe vésve, de egy időre leállíthatja a kereskedelmi háború miatt kialakult helyzetet. Szijjártó Péter szerint a magyar gazdaság szempontjából ez fantasztikus hír.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy ember győzheti le választáson Zelenszkijt, ő az
Meglepő számok jöttek ki: a kártyaadatok árulták el, hogy mennyi borravalót adunk
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Nordmann-láz: ezért kerül egyre többe a karácsonyfa
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Jóváhagyták, jöhet a fogyókúrás pirula
Megvan az ítélet: fél évszázadnyi börtönt kapott az iskolai késelő
Nagy a baj, válságban a közkedvelt fürdő