A részvénypiac forgalma 6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
A nemzetközi hangulat nap közben kedvező irányba változott, de az amerikai részvénypiacok nyitásával ismét az eladói hullám lett az erősebb. A német DAX index a magyar piac zárásakor mínusz 0,8 százalékon állt - mondta Priegl Máté, az OTP Treasury részvénykereskedője az M1-en.
Kapcsolódó
A devizapiac együtt mozgott a részvénypiaccal. Annak ellenére, hogy a nemzetközi hangulat negatív volt, a forint kisebb mértékben erősödni tudott, visszafordult az euróval szembeni 328-as történelmi mélypontról, és 326,5 környékén tudott maradni, ami nagyjából 0,3 százalékos erősödés - mondta a részvénykereskedő.
A Mol 20 forinttal, 0,68 százalékkal 2962 forintra erősödött, 1,9 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,49 százalékkal 10 350 forintra nőtt, forgalma 2,6 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 0,50 forinttal, 0,12 százalékkal 414 forintra emelkedett, forgalma 106,4 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,76 százalékkal 5245 forintra csökkent, forgalmuk 1,1 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3702,71 ponton zárt csütörtökön, ez 8,45 pontos, 0,23 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva - írta az MTI.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
