A befektetési alapoknál az elmúlt hónapban a tőkeáramlások eredője mínusz 56 milliárd forint volt, a kötvény-, az árupiaci és a pénzpiaci alapok kivételével mindenhol tőkekiáramlás történt - derül i a Bamosz elemzéséből. A tőkeáramlás, a hozamok és az árfolyammozgások eredőjeként az alapok összvagyona 0,7 százalékkal csökkent, a Bamosz-tagok az alapokban március végén így 7510 milliárd forintot kezeltek. 

A pénzpiaci alapokhoz közel félmilliárdnyi tőke érkezett, amihez a hozamok is hozzá tudtak tenni egy keveset. A kötvényalapoknál is tőkebeáramlás volt összességében 11,1 milliárd forintnyi. A rövid futamidejű kötvényalapokba 6,7 milliárd forint friss megtakarítás érkezett, a hosszúakba pedig 8,5 milliárd, a szabad futamidejű kötvényalapoknál viszont 4,1 milliárd forintot kivette a befektetők. Mivel a hozamok emelkedtek, az árfolyamok pedig csökkentek az állampapírpiacon, a kötvényalapok vagyona 1,2 százalékkal csökkent.

A vegyes alapoknál jelentős, 29 milliárdnyi tőkekiáramlás volt márciusban, a hozamok is gyengén alakultak, így a kategória vagyona 2,2 százalékkal csökkent a hónap során. A részvényalapoknál is tőkekiáramlás volt, ennek nagysága 8 milliárd forint. Az árfolyammozgások azonban segítették a növekedést, így összességében a részvényalapok vagyona 1,1 százalékkal lett több.

A tőkevédett alapokból márciusban 6,3 milliárdnyi tőke távozott, miután két alap is lejárt. Az abszolút hozamú alapokból szintén kivettek 5,9 milliárd forintot, és bár a hozamok viszonylag jól alakultak, ennél a kategóriánál is csökkent a vagyon 0,3 százalékkal. A származtatott alapokból 8,2 milliárd forint távozott, nagyrészt három lejáró alapnak köszönhetően. A hozamok sem alakultak jól, így a kategória nettó eszközértéke 13,1 százalékkal csökkent. 

Az ingatlanalapokból is viszik a pénzt, márciusban ezekből 29,1 milliárdnyi tőke távozott, ez a legmagasabb érték a kategóriák között. Az ingatlanalapoknál a hozamokra mindig lehet számítani, de ezt a nagyságú tőkekiáramlást nem tudták ledolgozni. Az árupiaci alapokhoz 0,8 milliárdnyi tőke érkezett. A hozamok igen kedvezően alakultak a hónap folyamán, így a vagyonváltozás plusz 14,6 százalékos lett.

 

 

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!