A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 115,06 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 51 464,60 ponton zárt kedden. A vezető részvények az OTP kivételével csökkentek az előző napi záráshoz képest.
Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője azzal értékelte a napot, hogy a budapesti tőzsdén is kisebb eladási hullám volt. A nemzetközi piacokat egyértelműen a koronavírus-járvány omikron variánsával kapcsolatos hírek mozgatták, és ez érvényesült a budapesti tőzsdén is - közölte az elemző.
Kapcsolódó
A 4iG befektetői napot tartott, bejelentették, hogy megvásárolják a Digi magyarországi leányvállalatát, emiatt jelentősen emelkedett a társaság árfolyama, és 2,54 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést.
A Mol árfolyama 24 forinttal, 0,98 százalékkal 2416 forintra csökkent, 7,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 55 forinttal, 0,31 százalékkal 17 790 forintra erősödött, forgalmuk 14,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 8,50 forinttal, 2,01 százalékkal 413,50 forintra csökkent, forgalma 218 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,58 százalékkal 8550 forintra csökkent, a részvények forgalma 4,3 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4320,18 ponton zárt kedden, ez 60,14 pontos, 1,41 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el