Eredményesen zárult a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. által kezdeményezett Rába Járműipari Holding Nyrt. részvényeinek felvásárlása, miután a mai napon az Európai Bizottság versenyhatóságától megérkezett az engedélyező határozat. Az MNV Zrt. legkésőbb öt munkanapon belül, azaz legkésőbb 2012. április 18-ig átutalja a részvények ellenértékét az ajánlatot elfogadó részvényesek számára.
Az MNV Zrt. december 8-án kezdeményezte a versenyhivatali eljárás áttételét az Európai Bizottsághoz, annak érdekében, hogy a versenyhatósági engedélyt a bizottság adja meg az EU egész területére kiterjedően. Az ügylet megfelelt az uniós összefonódási rendeletben meghatározott kritériumoknak, valamint a tagállamok nem emeltek kifogást a rendeletben megadott határidőig az ellen, hogy az ügylettel kapcsolatos versenyhivatali eljárás lefolytatása az Európai Bizottsághoz kerüljön.
Az Európai Bizottság az elhúzódó eljárást lezárva ma tájékoztatta az MNV Zrt.-t arról, hogy a felvásárlás versenyhatósági engedélyezése megtörtént - közölte az MNV. A magyar állam a tranzakció versenyhatósági engedélyezését követően összességében 73,67 százalékos tulajdonrészt szerzett meg a Rába Nyrt.-ben, ami 76,97 százalékos szavazati arányt biztosít a járműipari cégben. A magyar állam nevében eljáró MNV Zrt. tavaly novemberben tett vételi ajánlatot a Rába-részvények megvásárlására 815 forintos árfolyamon, amelyet a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete jóváhagyott.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy