Az előterjesztés második napirendi pontja alapján Opus Global Nyrt. elnevezésre változtatnák meg, a Mészáros Lőrinc érdekeltségi körébe tartozó vállalkozás rövidített cégnevét.
A rendkívüli közgyűlés összehívását az kényszerítette ki, hogy a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (TEBÉSZ), májusi 10-én bírósághoz fordult, kérve a tőzsdei társaság május legeleji közgyűlésén hozott határozatok hatályon kívül helyezését - írtuk meg korábban.
Kapcsolódó
Ezt követően a két fél peren kívül állapodott meg, amelynek értelmében az Opimus Group a kisbefektetők érdekeit figyelembe véve módosítja alapszabályát, az érdekvédelmi szervezet pedig visszavonja bírósági keresetét.
A TEBÉSZ azért fordult bírósághoz, mert szabálytalannak tartották, hogy az Opimus részvényesi közgyűlésére csak az előzetesen regisztráltakat engedték be, az így összehívott ülés nem volt határozatképes. Majd az első ülést szabálytalanul ismételhették meg. A közgyűlésen kerültek be Mészáros Lőrinc gyermekei a vállalat vezetésébe.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra