Peren kívül megállapodott az Opimus Group Nyrt. és a TEBÉSZ. A szervezet még május 10-én fordult bírósághoz, kérve a tőzsdei társaság május legeleji közgyűlésén hozott határozatok hatályon kívül helyezését. A megállapodás értelmében az Opimus Group a kisbefektetők érdekeit figyelembe véve módosítja alapszabályát, az érdekvédelmi szervezet pedig visszavonja bírósági keresetét - írja közleményében a cég, amely arra nem tér ki, hogy mi lett a közgyűlésen hozott kifogásolt döntésekkel.
A TEBÉSZ azért fordult bírósághoz, mert szabálytalannak tartották, hogy az Opimus részvényesi közgyűlésére csak az előzetesen regisztráltakat engedték be, az így összehívott ülés nem volt határozatképes. Majd az első ülést szabálytalanul ismételhették meg. A közgyűlésen kerültek be Mészáros Lőrinc gyermekei a vállalat vezetésébe.
Kapcsolódó
Most viszont abban állapodtak meg a felek, hogy a megjelenés előfeltételeként korábban előírt regisztráció kikerül a cég alapszabályából, emellett a tőzsdei társaság megkönnyíti a részvényesek beazonosításának eljárását is. Valamint a jövőben a közgyűlésekhez és osztalékfizetéshez tulajdonosi megfeleltetéssel aktualizálják majd a részvénykönyvüket. Az Opimus és a TEBÉSZ azért állapodtak meg, mert egy hosszú hónapokig elhúzódó bírósági eljárás bizonytalan helyzetet teremtene, mely sem a kisbefektetőknek, sem pedig a tőzsdei társaságnak nem érdeke. Valamint az érdekvédelmi szerv szerint példaértékűen együttműködő volt a cég.
Az Opimus a BÉT honlapján mai napon közzétett tájékoztatása szerint augusztus 3-án rendkívüli közgyűlést tart, amelyen már napirenden van az, hogy az alapszabályból kikerüljön az előzetes regisztrálás feltétele, valamint döntenek a cégnév és rövidített elnevezés módosításáról. Megváltozhat a felelős könyvvizsgáló személye.
A céget márciusban vette meg Mészáros Lőrinc, amikor 16,9 százalékos részesedést vásárolt, a részvények akkor kilőttek. Mellette a Konzum Management Kft. is bevásárolt a cégben: a részvények 14 százalékát szerezték meg. A vállalkozó megjelenése után a cég belevágott a Visonta Projekt nevű búzakeményítő gyár építésébe, valamint 6 százalékos tulajdonjogot szerzett a KALL Ingredients tiszapüspöki üzemében.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Káoszba fullad az Eurovíziós Dalfesztivál, ebből nagyon nehéz lesz felállni
Rekordszintű támogatás: jöhet az alkoholzár
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra