A World Gold Council iparági think-tank szerint az arany iránti kereslet 55 éves rekordot döntött az idén. A múlt havi, jegybanki vásárlásokról szóló becslések jóval magasabb számokat mutatnak, mint a központi bankok hivatalosan közölt adatai, és ez érthető módon találgatásokra adott okot a piacon a vevők kilétével és motivációival kapcsolatban - írja a Financial Times.
A jegybankok aranyba menekülése azt jelzi, hogy bizalmatlanság és bizonytalanság jellemzi a geopolitikai hátteret, miután az Egyesült Államok és szövetségesei befagyasztották Oroszország dollártartalékait – mondta el Adrian Ash, a BullionVault aranypiaci vezető elemzője.
Utoljára történelmi fordulópontot jelentett a globális monetáris rendszerben, amikor ekkora volt az arany iránti kereslet.
Ez 1967-ben történt, amikor az európai központi bankok hatalmas mennyiségű aranyat vásároltak az Egyesült Államoktól: ez később az árfolyam csökkenéséhez vezetett, ami felgyorsította a Bretton Woods-i rendszer végső megszűnését, amelyben az amerikai dollár értékét a nemesfémhez kötötték.
A múlt hónapban a WCG becslése szerint a világ hivatalos pénzintézetei 673 tonna aranyat vásároltak.
Csak a harmadik negyedévben pedig a központi bankok csaknem 400 tonna aranyat vettek, ez a legnagyobb háromhavi mennyiség a negyedéves adatok gyűjtésének 2000-es kezdete óta.
A WGC óvatos becslései meghaladják az IMF-nek az egyes központi bankok által bejelentett adatokat, ez 333 tonna volt a szeptemberig tartó kilenc hónapban.
A hivatalos adatok alapján Törökország volt a harmadik negyedévben a legnagyobb vevő 31 tonnával, ezzel jegybanki tartalékainak immár 29 százaléka van a nemesfémben.
Üzbegisztán 26 tonnányit vett, míg júliusban Katar hajtotta végre 1967 óta legnagyobb aranybeszerzését.
A WGC becslései és az IMF hivatalos adatok közötti eltérést az orosz, a kínai és más központi bankok adatain kívül részben azzal is magyarázható, hogy aranyat vásárolhat és tarthat egy jegybank anélkül is, hogy azt tartalékként jelentené.
Rettenetesen bevásárolhatott Kína
A Kínai Népbank (PBoC) a hónap elején arról számolt be, hogy novemberben 2019 óta először növelte aranytartalékát, mintegy 1,8 milliárd dollár értékben, 32 tonnával. Az iparági elemzők azonban azt állítják, hogy a kínai vásárlások mértéke ennél szinte biztosan magasabb lehetett.
Mark Bristow, a Barrick Gold, a világ második legnagyobb aranybányász cégének vezérigazgatója számos forrás alapján azt mondta, szerinte Kína vásárlásainak mértéke inkább a 300 tonnához lehetett közelebb, mint a 200-hoz.
Kína után egyébként Oroszország a második legnagyobb aranybányászattal rendelkező ország. Az oroszoknak a szankciók miatt jelentős problémákat okoz a kitermelt arany értékesítése. Becslések szerint évente mintegy 300 tonnányit bányásznak ki, azonban a hazai piaca ebből csak mintegy 50 tonnányit képes felvenni.
Oroszország is felhalmozza az aranyat
Adrian Ash szerint nem lenne meglepő, ha Oroszországban megismétlődne az apartheid rendszer idején Dél-Afrikában látott folyamat. Akkor a szankciók miatt Dél-Afrika csak korlátozottan tudta értékesíteni külföldön aranyát, amin úgy segítettek, hogy az állam helyi pénzben vásárolta fel a nemesfémet a bányáktól, hogy támogassa azok túlélését.
Az Orosz Központi Bank nem sokkal a háború kezdete után már nem közölt többé havi számokat tartalékairól.
Ugyanakkor Elvira Nabiullina elnök december közepén azt mondta, arany- és devizatartalékaik elegendőek, és nem feladatuk az arany- és devizatartalékok további növelése.
Az orosz jegybank tisztviselői azonban már régóta stratégiai jelentőséget tulajdonítottak az aranytartalékok növelésének. 2006-ban azt mondták, kívánatos lenne, ha az arany részesedése 20-25 százalékra nőne a tartalékokon belül. Az utolsó 2022 februári adatok szerint ez az arány 20,9 százalékot tett ki.
A Julius Baer svájci privátbank becslései szerint szerint a 2012-es több mint 150 milliárd dollárról mindössze 2 milliárd dollárra csökkentették az amerikai állampapírok állományát a tartalékokon belül, miközben több mint 1350 tonnával növelték az aranykészletüket, amely jelenlegi áron csaknem 80 milliárd dollárt ér.
Carsten Menke, a Julius Baer elemzési vezetője úgy véli, hogy az oroszországi és kínai vásárlások azt jelzik, hogy ezen országok egyre inkább vonakodnak a zöldhasúra támaszkodni. Ebben persze szerepet játszhatott az orosz devizatartalékok befagyasztása is.
A következő év nagy kérdése az lehet majd a nemesfém piacán, hogy az átmeneti áresést használták csak-e ki a nyugati szövetségi rendszeren kívül álló országok jegybankjai 2022-ben és ezért vettek a szokásosnál jóval több aranyat. Vagy esetleg olyan strukturális változás indult el, amely során az amerikai dollár egyre inkább veszít tartalékdeviza szerepéből, s azt részben az arany veszi majd át.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Figyelem: Így alakul a „nők 40” nyugdíj összege

Eurostat: ennyivel vesszük drágábban a gázt az oroszoktól, mint mások

Havi egymillió alatt fenyeget az elszegényedés réme

Cidrizhetnek ezek a vállalkozások, nyakukra járnak a revizorok

Eljött az új világ: ebben a városban arcfelismeréssel figyelik, ki hogyan viselkedik

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Rohamtempóban épül a budai várnegyed: újabb gyöngyszem készül

Sok amerikai úgy tesz, mintha csak nyaralni utazna, miközben új letelepedési helyeket keres

Brutális veszélyben vagyunk, egyre több daganatos megbetegedés jöhet
