A zártkörű kötvényjegyzésre június 6-án került sor, amely során összesen 1,5 milliárd forint értékben vásároltak kötvényeket a vállalat intézményi befektetői. A 3 éves futamidejű, zéró kupon kötvények össznévértéke 1,687 milliárd forint, és a névérték 88,9158 százalékán lehetett jegyezni, amely 3,99 százalékos éves hozamnak felel meg. A kötvénykibocsátást szervezőként és forgalmazóként az OTP Bank Nyrt. támogatta.
A korábbi terveknek megfelelően a társaság a friss tőke egy részét az idén júliusban lejáró - 925 millió forint össznévértékű - kötvényeinek visszavásárlására fordítja majd. A kötvénykibocsátásból befolyt összeget emellett részben energetikai projektekbe való befektetések finanszírozására és részben általános vállalatfinanszírozási célokra is használja majd a vállalat - olvasható az Alteo közleményében.
Az idei tőkepiaci tevékenységek - a márciusi zártkörű részvénykibocsátás, valamint a mostani zártkörű kötvénykibocsátás - nyomán a vállalat összesen több mint 3,5 milliárd forint értékben jutott friss tőkéhez, amelynek nagy részét a további növekedési terveinek finanszírozására kívánja felhasználni. A társaság a következő időszakban nagyjából 7-10 milliárd forint összértékű energetikai befektetéseket, beruházásokat tervez megvalósítani, amelyek közül a bőnyi szélerőmű park akvizíciója már le is zárult és a vállalat az EBITDA eredményességének igen jelentős bővülését várja a tranzakciótól.
A mostani sikeres kötvényjegyzés is azt mutatja, hogy a befektetőink támogatják a befektetési döntéseinket, illetve növekedési terveinket. Az elmúlt hónapok során két alkalommal is vontunk be forrást a tőzsdén keresztül, amelynek hatására megfelelő mennyiségű tőkével rendelkezünk ahhoz, hogy a legígéretesebb befektetéseket megléphessük, amelyek közül az egyik legjelentősebbet, a 25 MW kapacitású bőnyi szélerőműpark akvizícióját, épp a közelmúltban zártuk. A dinamikus növekedés ugyanakkor a következő években is szükségessé teheti az újabb forrásbevonást" - mondta el ifj. Chikán Attila, az Alteo Nyrt. vezérigazgatója a kötvénykibocsátás zárása kapcsán.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Máris kapcsolja ki ezeket a mobilján, ha nem akarja kivégezni az akksiját

Földbe állnak az amerikai légitársaságok Trump tarifapolitikája miatt

Itt a fordulat a háborúban? Ötéves tűzszünetről érkezett konkrét ajánlat

Durván bezuhant Trump népszerűsége

422 km: Volt, aki kétszer is körbefutotta a Balatont egy hétvége alatt

Panellakások: Nem is gondolnánk, micsoda rejtett értékekkel bírnak

Szelfizett a kormányfő a pápa temetéséről, népharag zúdult rá

Trump első száz napjának mérlege: az USA elnöke megdönti az eddigi világrendet

Lecsapna a Huawei az Nvidia helyére a kínai chip piacon
