A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 22,46 ponttal, 0,12 százalékkal, 18 530,11 pontra csökkent.
Az S&P 500-as mutatója 1,2 ponttal, 0,05 százalékkal csúszott vissza, és 2182,67 ponton fejezte be a napot.
A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 6,23 ponttal, 0,12 százalékkal mozdult feljebb, és 5244,6 ponton zárt.
A vállalati beszámolói szezon végeztével a befektetők figyelme egyre inkább Janet Yellennek, az amerikai jegybankrendszer (Fed) elnökének a pénteki beszéde felé fordul. Annál is inkább, mert Stanley Fischer Fed-alelnök hétvégi nyilatkozata nyomán - amely szerint jók az amerikai gazdaság rövid távú kilátásai, hiszen szinte teljesülnek a jegybank munkaerőpiaci és inflációs célszámai - erősödött az az érzület, hogy közel lehet az amerikai kamatemelési ciklus folytatása. A pénteki 12 százalék után hétfőn már a kereskedők 18 százaléka vélte úgy, hogy szeptemberben jöhet a következő kamatemelés. A túlnyomó többség - 40 százalék - továbbra is decemberi kamatemelést vár. Amíg nem kapnak további iránymutatást a Fed-elnök beszédétől, a befektetők kivárnak.
A forgalom mérsékelt volt, ahogy egész augusztusban, és az az általános piaci várakozás, hogy egész héten ilyen marad. Nagy kilengések nem várhatók, az S&P 500 utoljára július 8-án változott több mint 1 százalékkal.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni