A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 19,38 ponttal, 0,1 százalékkal, 18 473,68 pontra csökkent.
Az S&P 500-as mutató 0,69 ponttal, 0,03 százalékkal feljebb csúszott, és 2169,17 ponton fejezte be a napot.
A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 12,42 ponttal, 0,24 százalékkal magasabb lett, és 5110,05 ponton zárt.
A hét eleje óta a Fed szerdai kamatdöntő ülésének eredményére való várakozás tartja sakkban az elmúlt bő két hétben rekordokat elérő árfolyamindexeket.
A folyamatban lévő második negyedéves tőzsdei beszámolói szezonban eddig közzétett vállalati eredmények, kedvező makrogazdasági adatok, valamint a jegybanki monetáris ösztönző intézkedésekbe vetett remény mind az árfolyamok emelkedésének az irányában hatott az elmúlt hetekben. A DJIA index egy hónap alatt hat százalékkal, az S&P index több mint hét százalékkal, a Nasdaq Composite több mint nyolc százalékkal erősödött.
A már közzétett vállalati eredménybeszámolók 65 százaléka hozott pozitív meglepetést a S&P Global Market Intelligence kimutatása szerint, ami alig marad el az eddig elért legmagasabb 66 százalékos aránytól. A kedden közzétett vállalati eredmények jó része azonban kiábrándítónak bizonyult, így nagyban hozzájárult az árfolyamindexek csökkenéséhez.
A McDonald's részvénye a zárást megelőzően 4,5 százalékkal gyengült üzleteinek piaci várakozásoktól elmaradó negyedéves forgalma miatt. A Verizon Communications részvénye két százalékkal gyengült szintén negyedéves eredménye miatt. A 3M negyedéves eredménye jobbnak bizonyult a vártnál, éves forgalmi előrejelzése azonban csalódást okozott, részvénye így két százalékkal gyengült. Várakozás feletti beszámolót tett a DJIA indexben szereplő vállalatok közül az United Technologies, a Caterpillar és a DuPont. Részvényeik ennek köszönhetően erősödtek, a legnagyobb mértékben, négy százalékkal a Caterpillaré.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni