EURUSD
Az elmúlt héten jellemző dollárerősödés folytatódott a keddi kereskedés első felében is. A zöldhasú remek teljesítménye mögött a szír konfliktus lehetséges fejleményei által ismét előtérbe kerülő piaci kockázatkerülés; illetve a Fed mennyiségi lazító programjának lehetséges csökkentésével összefüggő befektetői újra-pozícionálás húzódhatott meg.
Az EURUSD kurzusa az 50-napos mozgó alá süllyedve, az 1,32-es támasz letörését követően tovább ereszkedett kedden: amennyiben a jegyzés alatta zárna be, a későbbiekben ismét az 1,30-as szint kerülne a piaci fókusz célkeresztjébe.

Nikkei225
Remek formában indította a szeptembert a japán börze: a hét első napjának kedvező makroadatai, majd a keddi kereskedésben tovább gyengülő jen által segítve jelentős emelkedést mutatott a Nikkei. A szigetország részvényindexének erősödését a rövid távú, csökkenő trendvonal szignifikáns áttörése után egyelőre az 50-napos mozgóátlag látszott megállítani: így míg a csökkenő trendvonal- és a 21-napos mozgó lehetséges visszatesztelése ismét a vevők kezébe kerülhetne az irányítás; az 50-napos mozgó érdemi leküzdése esetén a 14 400-as ellenállásra érdemes figyelnünk a továbbiakban.

GBPUSD
Ismét kedvező hírek érkeztek a brit gazdaságból: hétfőn a brit feldolgozóipari PMI ugrott két és fél éves csúcsra, míg a hét második napján közzétett, hatéves csúcsra emelkedő építőipari beszerzési menedzserindex csalt mosolyt a font-spekulánsok arcára. A GBPUSD kurzusa továbbra is a rövid távú emelkedő csatornában tartózkodik, míg a kurzus a 21-napos mozgóról elrugaszkodva az 1,56-os ellenállást tesztelte meg délelőtt. Amennyiben az emelkedés folytatódna, a következő megállót az 1,57 jelentheti a kábel számára a későbbiek folyamán.

USDTRY (4-órás)
Bár az azonnali szíriai katonai beavatkozás lehetősége egyelőre lekerülni látszott a napirendről, azonban a konfliktus továbbterjedésével kapcsolatos aggodalmak továbbra is aggasztják a befektetőket: az izgalmakról ezúttal az orosz RIA hírügynökség gondoskodott. Az orosz állami hírügynökség beszámolója szerint az orosz védelmi miniszter a Földközi-tengeren végrehajtott, ballisztikus 'objektumok' indításáról tájékoztatta Vladimir Putyint; majd a hírt sietve cáfolta a francia- és az izraeli katonaság szóvivője is.
Az átmeneti riadalom ugyanakkor a térség fizetőeszközeire is rányomta bélyegét: az első piaci reakciók nyomán jelentős gyengülést produkált az izraeli sékel- és a török líra is. az USDTRY kurzusa 2,05 felett is megfordult kedden délelőtt, majd a jegyzés az első cáfolatokat követően lefelé korrigált.

EURUSD, Nikkei225, GBPUSD, USDTRY - technikai elemzés 2013.09.03.
A technikai elemzés teljes szövege az alábbi linkre kattintva érhető el.
Ha részvényindexekkel vagy devizapárokkal kereskedne: esetleg további kérdése van; a jobb oldali mező kitöltését követően, a feliratkozásra kattintva munkatársaink felveszik önnel a kapcsolatot.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el