Makrogazdasági frontról nem kaptak kedvező jelzéseket csütörtökön az amerikai értékpapírpiacok: Az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma a vártnál nagyobb mértékben emelkedett a múlt héten. A munka termelékenysége a nem mezőgazdasági ágazatokban a jelzettnél nagyobb mértékben esett a negyedik negyedévben és így sorban az ötödik évben emelkedett egy százalék alatti mértékben. A feldolgozóipar megrendelései decemberben egy éve a legnagyobb csökkenést szenvedték el.
A dollár csütörtökön közel egy százalékkal, a hét eleje óta pedig három százalékkal gyengült a főbb devizák kosarával szemben és három hónapja a legalacsonyabb szintet érte el.
A szerdai hét százalékos emelkedés után az olajárak csütörtökön több alkalommal is fordulatot vettek, egyaránt megjárták a nyereséges és veszteséges tartományokat. A tőzsdei zárást megelőzően mintegy két órával a Brent nyersolaj 1,94 százalékos, a WTI nyersolaj pedig 1,84 százalékos veszteségben állt hordónként 34,36 dolláros és 31,69 dolláros áron.
A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 80,13 ponttal, 0,49 százalékkal, 16 416,79 pontra nőtt.
Az S&P 500-as mutató 2,89 pontot, 0,15 százalékot erősödött, és 1915,42 ponton fejezte be a napot.
A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 5,32 pontot, 0,12 százalékot gyarapodott, és 4509,56 ponton zárt.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Orbán Viktor: Nem az ellenzéket, hanem a mögötte állókat kell legyőzni