Csak úgy tolonganak a befektetők a SABMiller kelet-európai operációjáért, amely Csehországban, Lengyelországban, Szlovákiában, Romániában és Magyarországon is jelen van olyan sörmárkákkal, mint a Pilsner Urquell, a Tyske, a Lech, az Ursus és a hazai Dreher. Ezek a leánycégek egyébként 2,3 milliárd eurós bevételt és 450 millió eurós adózás előtti eredményt termeltek tavaly - írja a Portfolio.
A legfrissebb információk szerint eddig legalább hatan tettek vételi ajánlatot a világ legnagyobb sörgyártójának, a belga-brazil Anheusen-Busch InBevnek, amely nemrég összeolvadt a SABMillerrel és így már gyakorolja a régiós operáció feletti tulajdonosi jogokat is:
- A japán Asahi Holding
- A PPF Group
- A Bain Capital és az Advent közösen tett ajánlatott
- Ahogy a KKR és a Mid Europa Partners is közösen indult
- A svájci Jacobs Holdings a kanadai PSP Investments-el indul közösen harcba
- És ami a magyar vonatkozása miatt számunkra a legérdekesebb, több forrás is állította, hogy az ajánlattevők között volt a Mol-csoport is, amely a lengyel üdítőital-gyártóval, a Maspex Wadowice Grouppal és a szintén lengyel PZU-csoporttal szállt ringbe a sörmárkákért. Természetesen az érintettek nem akarták kommentálni a Reuters értesüléseit.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Tudunk még politikáról beszélni családon belül? Az utca emberét kérdeztük