A Napi Gazdaság hétfői számának cikke

Egészen minimális mértékben változott a magyar részvénypiac megítélése a profi pénzügyi szakemberek körében − ez derül ki a német ZEW intézet és az Erste Bank közös felméréséből, melyben 85, a régióval foglalkozó elemzőt és befektetési alapkezelőt kérdeztek meg. A szakembereknek már csak 42 százaléka vár ugyan emelkedést a következő hat hónapban a BUX index értékében, ami 3,7 százalékpontos csökkenés júniushoz képest, ám az esést várók aránya ennél nagyobb mértékben csökkent, 5,3 százalékponttal, 29 százalékra. Ezzel a felmérés bull/bear hányadosa 1,45-re emelkedett 1,33-ról, ami a felmérés történetében alacsony értéknek számít, s 2007 óta általában emelkedés követte az ilyen hangulat jellemezte időszakokat a BÉT-en.

A szakértők változatlanul rossz véleménnyel vannak a magyar gazdaságról, annak jelenlegi helyzetére adott értékelésük alapján mínusz 62,5 pontot kapott (még ez is 5,9 pontos javulást jelent), ez a legrosszabb a régióban. A változás mindössze annyi, hogy a szakértők immár az eurózóna helyzetével kapcsolatban is negatív véleményt fogalmaztak meg, s annak jelenlegi helyzete válaszaik alapján mínusz 68 pontra romlott. A kilátások tekintetében éppen fordított folyamatot lehet megfigyelni, a magyaré 4,8 ponttal, mínusz 4,9 pontra romlott, az eurózónáé 4 ponttal, mínusz 6,1 pontra javult.

Az infláció a várakozások szerint csökkenni fog Magyarországon, a régióban csak Romániában és Horvátországban számolnak a pénzromlás ütemének növekedésével a szakemberek.

Kép: Forrás: ZEW, Napi Gazdaság

 

A forintkamatok ezzel párhuzamosan − legyenek azok hosszú vagy rövid távúak − csökkenhetnek. A válaszadók 65 százaléka volt azon a véleményen, hogy a rövid távú forintkamatok lefelé mozdulhatnak el a következő időszakban, mindössze 6,3 százalék volt ellenkező véleményen, a hosszú kamatok tekintetében 54,8 százalék és 29,1 százalék volt ez az arány. A régióban tehát a forintkamatokkal kapcsolatban alakultak ki a legerőteljesebb kamatcsökkentési várakozások, a hosszú kamatok esetében csak a török líra kamatainak lefelé mozdulását várják ennél többen.

A forint árfolyama a szakértők szerint ott jó, ahol van, a felértékelődést váró szakemberek aránya mindössze 5 százalékponttal haladja meg a forint leértékelődését várókét. Az 5 százalékpontos pozitív különbséggel a forint a középmezőnyben van a régiós devizák közül, a szakértők a horvát kuna értékvesztését várják a legmagasabb arányban, míg a cseh korona, a lengyel zloty és a török líra felértékelődésében nagyon sokan bíznak.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!