Az orosz központi bank igazgató tanácsa jóváhagyta, hogy bevegyék az orosz bankok tartalékalapjába a jüant. Az orosz szabályozás érdekességei közé tartozik, hogy ezt a döntés az igazságügyi minisztériumnak kell jóváhagynia. Mint a Russia Beyond the Headlines rámutatott, a javaslat annak a célnak a szem előtt tartásával született, hogy kiszorítsák az amerikai dollárt az üzleti világban játszott meghatározó szerepéből, amit Moszkva évek óta próbál elérni - sikertelenül.
A jelenleg érvényes szabályozás értelmében a bankok tőketartalékukat a rubelen kívül néhány külföldi valutában tarthatják, így dollárban, euróban, svájci frankban, fontban és jenben, ez egészülhet ki most a jüannal.
Egyes kínai szakértők úgy vélik, ez a lépés alkalmas arra, hogy a kínai bankok nagyobb szerepet vállaljanak az orosz pénzpiacon. Valószínű ugyanis, hogy szívesebben nyújtanak majd hiteleket jüanban, mint rubelben, amelynek árfolyama az elmúlt másfél évben vadul ingadozott.
A változás kedvező az olyan nagy orosz pénzintézetek számára is, amelyek a Kínával kötött nagy összegű külkereskedelmi szerződések szolgálatát látják el.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Itt a dátum: ekkor találkozik személyesen Orbán Viktor és Donald Trump
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot