„Nem szeretnénk bomlasztó erőként megjelenni” - nyilatkozta a Financial Times-nak Jiansheng Ding. „Prémium termékeket árulunk, nem pedig alacsony minőségűeket és megfelelünk a magas környezetvédelmi normáknak .”
A Wanhua egy a rengeteg, világszerte kevésbé elismert kínai vállalat közül, amely már kinőtte a helyi piacot és tengerentúli terjeszkedést tervez és mindezt fenntartással fogadják.
Ding véleménye szerint - aki először szólal meg, mióta megkezdődtek a tárgyalások - szeretné megnyugtatni Permira-t, a 40 fős erős hitelező csoportot, és a magyar kormányt a Wanhua a 4000 főt foglalkoztató Borsodchemmel kapcsolatos hosszútávú terveivel kapcsolatban.
A Permira és a magyar vállalat főbb hitelezői már megegyeztek az adósságrendezés feltételeiről, mely értelmében a felvásárlási alap irányítaná a vállalatot. Christian Neuss, a BorsodChemet jelenleg tulajdonú Permira egyik tulajdonosa azt nyilatkozta az FT-nek: "Nem ellenezzük őket, de ugyanakkor felelős tulajdonosként kellene viselkedniük és támogatniuk kellene a meglévő reorganizációs programot."
A Wanhua 13-15 százalék tulajdonrészt kapna a BorsodChemtől cserében, hogy a félelmetes méretű adósságának kétharmadát kiegyenlíti. A Wanhuának azonban az a terve, hogy átvegye a vállalat irányítását azoktól a hitelezőktől, akik ellenzik terveit, és akik nem szívesen hiteleznék a viszonylag ismeretlen cég leányvállalatát. Ding szerint a tárgyalások folyamatosak és barátságos hangnemben folynak.
A Wanhua szerint, ha a jelenlegi átszervezési tervek nem változnak, akkor a Borsodchem adósságának a kamat, az adó, értékcsökkenés és amortizáció előtti árbevételének viszonyított aránya a következő évben 6-17 szeresére emelkedne az iparágban átlagos kétszereshez képest. A Borsodchem és a Permira ezt tagadja, szerintük a mutató 10 alá esik majd, mellyel kitolja a hitel lejáratát 2015-ig.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Kanada mint az EU tagja? Mindenki hatalmasat nyerhetne az „üzleten”, Trumpot kivéve

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Hatékonyság, biztonság és mesterséges intelligencia egy üzleti laptopban (x)

Nagy Mártonék fontos részleteket tisztáztak, ilyen sorsot szánnak az önkormányzati vagyonnak

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra
