Az S&P 500-as index kosarában szereplő cégek közül eddig 352 vállalat tette közzé gyorsjelentését, ezek 63 százaléka az elemzői várakozásoknál jobbat. Ez elmarad az elmúlt négy negyedév 70 százalék körüli átlagától, s a legalacsonyabb szám 2008 negyedik negyedéve óta - írja elemzésében a Reuters. Általában a jó eredményeket a befektetők az emelkedő részvényárfolyamok és javuló hangulat egyik fontos elemének vélik, mégis a relatíve gyengébbre sikerült szezon ellenére az S&P 500-as index a múlt heti 0,2 százalékos csökkenéstől eltekintve az év minden hetét emelkedéssel zárta, 7 százalékot erősödve január eleje óta.

A chart a közvetlenül a grafikonból való kereskedést lehetővé tévő Alfatrader grafikonrajzoló programjával készült.
A befektetők étvágya jelenleg is erős a kockázatos eszközök iránt. Folyamatos vételi érdeklődés van a piacon - mondta Brian Lazorishak, a Chase Investment Counsel portfólió menedzsere a hírügynökségnek. Szerinte a szereplők a 2011-es eredményeken túl már egy javuló gazdasági környezetet hozó 2012-es évre koncentrálnak.
Számos olyan tényező volt idén, amely segítette a piac jó teljesítményét: egy sor javulásról tanúskodó makrogazdasági adat és a Fed jelzése érkezett arra vonatkozóan, hogy az alacsony kamatok még egy jó ideig fennmaradhatnak. Ben Bernanke Fed elnök a múlt héten megerősítette, hogy az irányadó kamatláb 2014 végéig rekord alacsony szinten maradhat. Sokan arra számítottak, hogy a javulásról tanúskodó munkaerőpiaci adatokat követően - januárban a munkanélküliségi ráta hároméves mélypontra, 8,3 százalékra süllyedt - a Fed valamivel keményebb hangnemet üt meg, erre azonban nem került sor. Ráadásul az ISM szolgáltatószektori indexe 2011 februárja óta nem látott magasságba emelkedett, amely szintén a gazdaság erejében reménykedőknek szolgáltat megerősítésként.
A tőzsdei cégek nyereségésségére adott elemzői előrejelzések általában a gazdaság növekedésének ütemével szinkronban kap lendületet. A folyamat általában az ISM új megrendeléseket reprezentáló komponensének 52 pont fölé emelkedésével indult be, most ez a szám már 57, ugyanakkor a a nyereségekre adott előrejelzések még nem nőttek. Ez probléma lehet a piac további teljesítménye szempontjából, de nem feltétlenül - mondta a Reutersnek Andrew Garthwaite, a Credit Suisse elemzője.
Az S&P 500-as index pénteken 0,7 százalékkal csökkent, ez a legnagyobb esés eddig 2012-ben, a kommentárok egyértelműen az újabb görög megszorító intézkedések körüli aggodalmakkal, s a görög tárgyalások elhúzódásával magyarázták az esést. A hét végén viszont a görög parlament elfogadta az újabb megszorító csomagot, amit örömmel fogadtak a piacok.
E héten 51 cég jelent az S&P 500-as index kosarából. Az eddigi számok alapján a az átlagos profitnövekedés az S&P 500 cégeinél 8,9 százalék. Azonban ha a bombaformában lévő Apple számaival korrigáljuk az adatot, már nem ennyire rózsás a helyzet, a növekedés üteme mindössze 5,8 százalék. A héten a nagyobb cégek közül a MetLife és a Goodyear teszi közzé adatait.
A részvénypiac optimizmusa ellenére a pénteki nap jelentős fordulatot is hozhat. A "félelem index", a VIX a kereskedés végére kitört, a s régen nem látott 20-as érték fölé emelkedett, s 20,79 ponton zárt. Az azt mutatja, hogy az opciós piac szereplői hirtelen masszívan elkezdtek védelmet keresni egy potenciális áresés ellen, persze lehet, hogy csak a hétvégi görög szavazás előtti átmeneti ijedelem volt az egész - mondta Chris McKahn, az optionMonster elemzője a hírügynökségnek.
A héten várható makrogazdasági adatok közül a kiskereskedelmi eladásokról szóló keddi és az ipari termelésről szóló szerdai jelentés lehet piacmozgató hatású. Csütörtökön munkanélküli segélykérelmek és termelői árindex érkezik az Egyesült Államokból. Péntek a fogyasztói árindex napja lesz.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba