Az indiai Végrehajtási Igazgatóság a Xiaomi kínai vállalat üzleti gyakorlatát vizsgálta az ország devizatörvényeinek feltételezett megsértése miatt. A vizsgálat alapján a gazdasági bűnözés elleni hivatal közölte, hogy lefoglalta a Xiaomi Technology India Private Limited bankszámlájának eszközeit, miután megállapította, hogy a cég 55,5 milliárd rúpia devizaegyenértékét utalta át három külföldi székhelyű szervezetnek, köztük a Xiaomi csoport egyik szervezetének, "jogdíjfizetésnek álcázva". Összesen 725 millió dollárt (260 milliárd forintot) inkasszóztak – írja a Reuters.
"Ilyen hatalmas összegeket jogdíj címén a kínai anyavállalatok utasítására utaltak át" - közölte az igazgatóság, amely szerint súlyos törvényszegésről van szó.
A Xiaomi egy később, szombaton kiadott közleményében azt mondta, hogy betartja az indiai törvényeket, és állítják, hogy a jogdíjfizetései és a banknak tett nyilatkozatai mind törvényesek és valósak voltak.
"Ezek a jogdíjfizetések, amelyeket a Xiaomi India teljesített, az indiai verziójú termékeinkben használt, licencelt technológiákra és szellemi tulajdonjogokra vonatkoztak ... elkötelezettek vagyunk a kormányzati hatóságokkal való szoros együttműködés mellett, hogy tisztázzuk az esetleges félreértéseket" - tette hozzá a kínai vállalat.
Az igazgatóság Xiaomi elleni fellépése jelzi a kínai okostelefon-gyártó egyre szélesebb körű vizsgálatát, amelynek indiai irodáján decemberben razziát tartottak egy állítólagos jövedelemadó-csalás miatti külön vizsgálat során. Néhány más kínai okostelefon-gyártó cégnél is házkutatást tartottak a helyi hatóságok.
Kapcsolódó
A Reuters április 12-én jelentette, hogy a Xiaomi korábbi indiai vezetőjét, Manu Kumar Jaint az igazgatóság vizsgálatának részeként beidézték kihallgatásra.
Jain, aki jelenleg a Xiaomi globális alelnöke Dubajban, a hónap elején jelent meg a nyomozók előtt. Az indiai Végrehajtási Igazgatóság a külföldi finanszírozás, a részvénytulajdonlás és a finanszírozási minták, a pénzügyi kimutatások és az üzletet vezető kulcsfontosságú vezetők adatainak részleteit is kérte a vállalattól.
A Xiaomi a Counterpoint Research szerint 2021-ben 24 százalékos piaci részesedéssel India vezető okostelefon-értékesítője volt. A dél-koreai Samsung volt a második 19 százalékos részesedéssel.
A kínai mobilgyártót nemcsak Indiában, de Tajvanon és Litvániában is vizsgálják.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket