A Vodafone Alapítvány 2015-ben hívta életre a Digitális iskola programot, melynek tervei között szerepelt többek között a tanárok és a diákok digitális kompetenciáinak növelése, valamint hogy lehetővé tegye az elmaradottabb térségek tanulói számára is, hogy részesülhessenek a digitális világ nyújtotta lehetőségekből.
Működésének első évében a program elsősorban eszközöket és internet kapcsolatot biztosított a résztvevő iskoláknak, ezt követően pedig az eszközhasználatra vonatkozó tudás átadása került középpontba, a tanulók digitális írástudásának növelése érdekében. Utóbbit azzal indokolta a Vodafone kutatási eredményekre hivatkozva, hogy az infokommunikációs (ikt) eszközök használata önmagában nem növeli a pedagógiai hatékonyságot.
Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatták, hogy nem elég az eszköz és az internetkapcsolat, szükség van arra, hogy a pedagógusokat praktikus segítséggel lássuk el az ikt-eszközök tanórai használata kapcsán. A kérdés már nem az, hogy használják-e az ikt-eszközöket, hanem az, hogy hogyan használhatják jól
- mondta el Váczi Dorka, digitálispedagógia-szakértő, a program "főállású angyala".
Az alapítvány a program működésének harmadik évében azt vállalta, hogy fejleszti a programban résztvevő tanárok digitális kompetenciáit és megmutatja, hogy hogyan lehet beépíteni az ikt-eszközöket a tanórákba, amely révén pedig egy tudásmegosztó digitális tanári közösség jöhet létre.
Az egyelőre egy Facebook-csoportban zajló tudásmegosztás olyan jól működik, hogy ezt a Digitális iskola program ősztől egy másik, külön erre a célra kifejlesztett platformra kívánja áthelyezni - olvasható a Vodafone Alapítvány közleményében.
Eddig a megújult programban résztvevő 25 iskolából összesen több mint 600 pedagógushoz jutott el a szakmai anyag. A pedagógusok egyöntetű visszajelzése szerint a program segítségével sokat bővült a digitális tudásuk, és mostanra sikeresen be is építik az újonnan elsajátított ismereteket a munkájukba.
Az elmúlt hónapok tapasztalata alapján a Vodafone Alapítvány kitűzött célja, hogy a jövőben a tudásmegosztás révén minél több tanárt vonjanak be a tudásmegosztó digitális tanárok közösségébe.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Meredeken tart lefelé a tízéves állampapír hozama, már bebukott az MNB-alapkamat szintje alá
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói