A francia Uber szolgáltatásának tiltására született szabályozás Franciaországban, melynek megsértése miatt eljárás indult a vállalat ellen. Az Uber érvelése szerint azonban a vállalat nem büntethető, hiszen a törvény jogszerűtlenül került elfogadásra, mivel az információs társadalommal összefüggő szolgáltatást tilt, amit előzetesen kötelezően be kell nyújtani az Európai Bizottság számára.
A jelenleg nem kötő erejű EB-állásfoglalás kimondja, hogy a tagállamok megtilthatják és büntethetik az UberPophoz hasonló jellegű tevékenység végzését anélkül, hogy a tervezetet előzetesen benyújtanák az Európai Bizottságnak. Jogerős döntés a bírák most kezdődő tanácskozását követően születik.
Az Európai Bíróság sajtóközleménye emlékeztet egy májusban hozott döntésre, amely az Uber spanyolországi tevékenységével kapcsolatban mondta ki, hogy a szolgáltatás a közlekedés és az nem az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásnak számít, ezért a rá vonatkozó törvénytervezetet nem szükséges előzetesen a brüsszeli javaslattevő-végrehajtó testületnek benyújtani.
Akkor sem lenne szükséges előzetesen tájékoztatni a bizottságot a törvénytervezetről, ha a cég szolgáltatása mégiscsak információs társadalommal összefüggő tevékenységnek számítana - véli Szpunar főtanácsnok. A franciaországi szabályozás ez esetben sem magát az elektronikus közvetítő rendszert szabályozná, hanem csak a hozzá kapcsolódó közlekedési szolgáltatásokat, melyek nem tartoznak az uniós irányelv alá.
Az Uber egyre több európai országban ütközik nehézségekbe, korábban - főleg a taxisok követelésére - már Olaszországban és Spanyolországban is betiltották, de Németországban és Dániában is korlátozták a tevékenységét. A vállalat mindegyik tiltással szemben az Európai Bírósághoz fordult jogorvoslatért. (Az Ubert már Brüsszel is megállította.)
Magyarországról 2016 júliusában vonult ki az Uber, mivel olyan törvény került elfogadásra, amely a cég weboldalát blokkolhatta volna, a sofőrök pedig autójuk rendszámát vagy jogosítványukat veszíthették volna el. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az egyenlő versenyfeltételek megteremtésével indokolta a törvény elfogadását.
Legolvasottabb
Meredeken tart lefelé a tízéves állampapír hozama, már bebukott az MNB-alapkamat szintje alá
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat