A kivitelezések többek között Törökbálintot, Érsekvadkertet, Kiskunmajsát, Hajdúnánást és Budapest több kerületét érintették.
A Magyar Telekom internethálózata idén összesen 270 ezer új háztartást érhet el a saját tőkéből megvalósuló fejlesztéseknek köszönhetően - írták. A Telekom emellett a Baranya megyei Gödrén átadta az első, tisztán uniós forrásból megvalósított szélessávú hálózatát is.
Kapcsolódó
A vállalat szerint 2016-ban - leányvállalataikkal közösen - több mint 12 milliárd forint uniós forrást nyertek a digitális hálózatok országos fejlesztésére kiírt pályázaton a másodpercenként legalább 30 megabit sebességű vezetékes hálózat építésére. Az érintett 46 járás fejlesztendő területein eddig nem volt megfelelő minőségű internetcsatlakozás, a Magyar Telekom a 2018 végéig tartó projektnek köszönhetően közel 600 településen biztosítja a hozzáférést. 2017 első félévében az uniós finanszírozású beruházások tervezési, előkészítési, valamint kezdeti beruházási feladatait végezték el, több mint 120 projektnél elkészültek az engedélyezési tervek is, így már megkezdődött vagy hamarosan megkezdődhet a kivitelezés.
A Magyar Telekom őszig tucatnyi kistelepülésen indítja el a szupergyors internetet - áll a közleményben.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Az újságírók harmadát utcára teszi a Jeff Bezos tulajdonolta amerikai lap