A jókora prágai Strahov stadiont sportlétesítményből valami egészen mássá, nevezetesen startup vállalatok inkubátorházává és tesztközponttá alakíthatják át - derül ki a Radio Praha tudósításából. A cseh főváros önkormányzata és a Cseh Műszaki Egyetem hamarosan aláírhatja az erről szóló szándéknyilatkozatot.
Ennek alapján aztán elkezdődhet a létesítmény 485 millió eurós (198 milliárd forint, amiből egy új Puskás stadiont is fel lehetne húzni) felújítása és gyökeres átalakítása. A tervezésben a helyhatóság és az egyetem mellett a felsőoktatási intézmény diákönkormányzata is részt vesz. Elsőként a sportriporterek boxait vehetik birtokba a startup cégek.
High-tech technológia
Az új hasznosításban részt vevő egyik partner vállalat a 3D nyomtatókat gyártó Prusa Research. Ezzel a céggel együttműködésben tesztlaboratóriumot hoznak létre. Ezt követheti a rekonstrukció második része, amely a teljes építményt érinti. Ennek keretében éttermeket, kávézókat és sporttermeket is kialakítanak.
Végül a harmadik szakasz hozhatja el azt a változást, ami messziről is feltűnő lesz: az egész korábbi küzdőteret lefedik, létrehozva ezzel egy olyan zárt légteret, amelyben drónokat tesztelhetnek, illetve a régi pálya helyén különböző járműveket próbálhatnak ki.
Legolvasottabb
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Lezajlott a CT- és MR-gépek államosítása, 3,5 milliárd forintot költöttek rá
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói