Ljudmila Bokova, a törvénytervezet egyik kezdeményezője - a felsőház alkotmányjogi bizottságának helyettes vezetője - az előterjesztést azzal indokolta, hogy az Egyesült Államok kiberbiztonsági doktrínája a kibertérben végrehajtandó támadó műveletekkel számol, és mások mellett Oroszországot is fenyegető tényezőként nevezi meg.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden ismét nehezményezte, hogy a Nyugat következetesen válasz nélkül hagyja a kiberbiztonság megerősítésére vonatkozó orosz javaslatokat.
A 334:47 arányban megszavazott törvénytervezet olyan infrastruktúra létrehozását kezdeményezi, amely "szavatolja az orosz internetes erőforrások működését abban az esetben, ha lehetetlenné válik az orosz távközlési szolgáltatók kapcsolódása a internethálózat külföldi gyökérszervereihez". A dokumentum egyebek között rögzíti a forgalomirányítás szabályait, valamint azt, hogy azoknak miként kell érvényt szerezni.
A jogszabály tervezete a tömegtájékoztatás- és távközlés-ügyi hatóságot (Roszkomnadzor) ruházná fel az orosz szolgáltatók forgalomirányítására vonatkozó szabályok kidolgozásával, a nemzeti domainzóna kialakításával, valamint annak felügyeletével, hogy az orosz belső forgalomnak csak a minimuma haladjon át külföldi kommunikációs csomópontokon keresztül. Válsághelyzetben az orosz hálózat (runet) felett egy, a Roszkomnadzor által létrehozandó központ venné át az ellenőrzést.
Központi irányítás
Az internet Oroszországon belüli stabilitásának veszélyeztetése esetén a hatóság - az orosz kormány által meghatározandó módon - központi irányítást vezethet be az általános felhasználású hálózatban, és intézkedéseket foganatosíthat majd a fenyegetések elhárítása érdekében. A törvénytervezet lehetővé tenné a vészhelyzetek elhárításának gyakorlását is. A szolgáltatókat a Roszkomnadzor látná el térítésmentesen az ehhez szükséges biztonsági berendezésekkel.
A törvénytervezet, amelyet különböző indoklással ugyan, de a parlamenti ellenzék egyetlen frakciója sem támogatott, a várakozások szerint több helyen módosul majd. A parlamenti alsóház információpolitikai bizottsága például azt kifogásolta, hogy a tervezet nem konkretizálja, hogy mit ért az internet épségét, stabilitását és működési biztonságát fenyegető veszély alatt.
A kormány múlt héten az elképzelés egészét támogató állásfoglalást tett közzé, amely azonban szóvá tette: nem világos, hogy mely esetekben vezethető be központi irányírás, valamint észrevételezte, hogy a végrehajtói jogkörrel rendelkező Roszkomnadzor szabályozói szerepet is kapna.
Ez nem a kínai modell
Bokova szerint az orosz kezdeményezés nem hasonlítható az internetfejlesztés kínai útjához. Ezt egyebek között azzal érvelve törekedett alátámasztani, hogy Oroszország a területén átfolyó forgalom biztosításával a saját polgárait kívánja megvédelmezni, mert nem lehet megállapítani, hogy egy elektronikus postán elküldött levélhez "nem férnek-e hozzá harmadik személyek is". Hangsúlyozta, hogy az orosz gazdaság számos szerver rendszerbe állításával számoló digitalizálásával párhuzamosan szavatolni kell az orosz állampolgároknak, hogy "az adataikkal semmi sem történik és hogy ezek a szerverek nem kerülnek szankciós listákra".
Leonyid Levin, az orosz alsóház információpolitikai bizottságának elnöke szintén úgy vélekedett, hogy "nem korrekt Oroszországot Kínához hasonlítani ebben a kérdésben". Rámutatott, hogy amíg a kelet-ázsiai országban beáramló forgalom egy bejáraton keresztül zajlik, addig Oroszország esetében számos ilyen létezik és "senki sem tervezi őket szabályozni, nincs szó arról, hogy tanúsítvány- vagy elszámolás-kötelezettekké váljanak".
A pénz már megvan
Sajtóértesülések és politikusi nyilatkozatok szerint a kiberbiztonsági törvény végrehajtásához szükséges keret már rendelkezésre áll a 2019 és 2021 közötti időszakra vonatkozó költségvetésben. A források azonban erősen eltérő, 2 és 27,9 milliárd közötti összegeket neveznek meg. (A rubel jelenleg mintegy 4,3 forintot ér.)
A Kommerszant című napilap értesülése szerint egyébként az orosz távközlési minisztérium azt tervezi, hogy a Rosztyelekom és a Tele2 telekommunikációs vállalat, valamint az Oroszországi Rádió- és Televízió-sugárzási Hálózat (RTRSZ) konzorciumot hoz majd létre, amely a belügyminisztérium, a nemzeti gárda és a rendkívüli helyzetek minisztériuma külön kommunikációs szolgáltatója lesz.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)