Miután májustól a kezdeményezés a 2G-s mobilokra is kiterjedt, július 18-ától az igénybe vehető támogatás az eddigi 20 ezer helyett 40 ezer forintra nő, miközben a választható telefonokra vonatkozó 120 ezer forintos felső értékhatár is megszűnik.
A szolgáltatók eltérő ütemben végzik 3G-hálózataik kivezetését. A folyamatot legkorábban elindító Magyar Telekom június 30-ig teljesen leállította 3G hálózatát, a Vodafone és a Yettel pedig jövő év májusától kezdte meg a lekapcsolási folyamatot - mondta Vári Péter, az NMHH főigazgató-helyettese.
Ahhoz, hogy a legfeljebb 3G-képes mobiltelefonnal rendelkezők továbbra is használhassák a mobilinternetet, fejlett, 4G- és 5G-képes mobiltelefonra kell váltaniuk; az NMHH programja ehhez nyújt támogatást. Azoknak, akik hanghívásra, sms-küldésre használják a készüléküket, nincs tennivalójuk, ezek a funkciók továbbra is működnek majd a 2G-hálózatokon.
A támogatási program részleteiről és frissített feltételeiről a Netrefel.hu oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Még a nyugdíjasok is ezt akarják: sokakat meglephet ez a felmérés
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Sokan azt hitték, hazudott a kormány a rezsivédelemről – mutatjuk a matekot
Figyelem: fontos hidat zártak le a magyar határon, ezt kéri a rendőrség