A fatva kimondásáról szóló bejelentés a hitéleti kérdésekben illetékes vallási hivatal honlapján jelent meg. A főmufti indoklása szerint ez a tett hamis és csalárd, és Mohamed prófétát idézve ítélte el az ilyen viselkedést - írta a portál a Middle East Monitor híre alapján.
Fontos azonban, hogy ez a döntés nem érinti a közösségi oldalakon történő hirdetést, a különféle online tartalmakat lehet népszerűsíteni.
Nem ez az egyetlen eset, hogy Allam technológiai kérdésben nyilvánult meg idén, nemrég a bitcoinra is fatvát mondott ki, mivel szerinte a digitális valutákkal történő kereskedés a szerencsejátékra hasonlít.
Fotó forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba