"A támadást a katonai hírszerzés fedezte fel a számítógépek rendellenes működése nyomán. Az átfogó elemzés megerősítette, hogy nem szokványos vírusról, hanem egy szofisztikált káros kódról van szó, amely a támadóknak lehetőséget ad az adatlopásra" - fejtette ki a miniszterelnök, akinek szavait a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség idézte.
Szakértők most azt vizsgálják - fejtette ki a kormányfő -, hogy ki állhat a támadás mögött, illetve milyen adatokat akart eltulajdonítani. "A támadást külföldről követték el, egy nemzetek feletti felderítő szervezetről van szó" - szögezte le Peter Pellegrini konkrétumok közlése nélkül. A védekezés érdekében szükség van együttműködésre a szomszédos országok szakértőivel - tette hozzá a kormányfő, aki szerint a támadás tényét éppen ezért hozták nyilvánosságra.
Arra a kérdésre, hogy kiszivárogtak-e valamilyen bizalmas információk a szlovák külügyminisztérium számítógépes rendszeréből, a kormányfő nem adott egyértelmű választ. Annyit mondott, hogy mindez jelenleg vizsgálatok tárgya. (A NAV nevével is csalók élnek vissza.)
Fotó forrás: Shutterstock/Kunst Bilder
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el