A kiberbűnözők olyan vállalkozásokat céloztak meg, amelyek elsősorban a koronavírus elleni küzdelemben vállaltak szerepet, így például a kórházak, gyógyászati és gyógyszeripari gyártók, valamint az ellátási láncot működtető energetikai vállalatok - idézi a cég közlését az MTI.
A leginkább támadott iparág 2020-ban a feldolgozóipar és az energetika, ezeket követte a pénzügyi és a biztosítási szektor. A bűnözők kihasználták azt is, hogy közel 50 százalékkal nőtt a gyártásban és az energetikában egyaránt létfontosságú ipari vezérlőrendszerek (ICS) sebezhetősége.
A cég a jelentés adatait több mint 130 országban naponta több mint 150 milliárd biztonsági esemény vizsgálatára alapozta.
A világjárvány átalakította azt, hogy mit tekintünk kritikus infrastruktúrának, és ezt a támadók is felismerték. Számos szervezet először kényszerült a védekezés frontvonalába - függetlenül attól, hogy a koronavírussal kapcsolatos kutatás, az oltóanyaggyártás, az élelmiszerlánc vagy a védőfelszerelések gyártása a profilja - idézi a közlemény Nick Rossmannt, az IBM X Force, a kibertámadások felderítésével és az incidensek kezelésével foglalkozó szervezetének a vezetőjét.
A jelentés szerint a leggyakrabban hamisított márkák TOP10-es listáját olyan cégek vezetik, amelyek a távmunka alatti kapcsolattartáshoz kínálnak megoldásokat, például a Google, a Dropbox és a Microsoft. Ugyancsak a lista elején vannak az online kereskedelmi brandek, az Amazon és a PayPal, valamint a Youtube és a Facebook, amelyekre a hírfogyasztás miatt támaszkodtak az emberek tavaly. Meglepő módon a hetedik leggyakrabban hamisított márka 2020-ban az Adidas volt.
A jelentésből kiderül, hogy az áldozatok digitális környezetének legsikeresebb támadási módja a sérülékenységek keresése és kihasználása volt (35 százalék) tavaly - első alkalommal az évek során -, amelyet az adathalászat (31 százalék) követett.
A jelentés szerint az IBM által megfigyelt támadások 31 százaléka Európát érintette, itt volt a legtöbb zsarolóvírus által elkövetett támadás. Mindemellett Európában több belső fenyegetést észleltek, mint bármely más régióban, és kétszer annyi ilyen támadás történt, mint Észak-Amerikában és Ázsiában együttvéve.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

A kínaiak kezébe kerülhet a magyarok egyik kedvenc áruházlánca

Megjelent a kormányhatározat mini-Dubaj elengedéséről

Csapdát sejt Vitézy Dávid Rákosrendező átadása mögött
Elszámolta magát Trump, Kína megtámadja a vámokat, káosz a csomagszállítóknál

Azonnal nézze meg a bankszámláját, százezerrel is beljebb lehet

Betiltották Orbánviktort, az Economx utcára vonult

Elözönlik a rendőrök Budapest utcáit, nyomós ok állhat a háttérben

Hidegháború zajlik Budapesten – az arabok, a csapdák és a szerencsétlen Rákosrendező

Durván pörög a zsírégető-biznisz, de már fájnak a mellékhatások
