Karl Racine feljelentése az első jelentős megmozdulás annak érdekében, hogy az óriáscéget elmarasztalják a politikai elemzőcéggel való összefonódása miatt. A szakértők szerint ez a per lehet az előszele a további átfogó vizsgálatoknak és komolyabb bírságoknak Amerikában.
A Facebook egyelőre nem kívánt reagálni az ügyre - olvasható a portálon.
Az óriáscéget legutóbb pénteken érte újabb kritika és támadás, amikor bejelentették, hogy a felhasználóik egy részének fényképeihez hozzáférhetett jogosulatlanul pár applikáció. Korábban pedig kiderült, hogy más cégek, mint például az Amazon, vagy a Spotify egy egyezmény keretében juthatott hozzá a felhasználók információkhoz úgy, hogy azzal előnyt szerezhettek versenytársaikkal szemben.
A Cambridge Analytica-botrány lényege, hogy a brit-amerikai politikai elemző és tanácsadó cég közel 90 millió - jogtalanul megszerzett - Facebook-felhasználó adatainak feldolgozásával igyekezett képet alkotni a választók politikai beállítottságáról, és ennek alapján személyre szabott üzenetekkel próbálta meg befolyásolni őket tudtuk nélkül például a Brexit-kampány idején és a 2016-os amerikai elnökválasztáskor.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat
Elon Musk: Aki azt mondta, hogy a pénz nem boldogít, tényleg tudta, miről beszél
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot