Először annyit láttam, hogy ketten hozzászólnak az AutoRoom oldalán egy bejegyzéshez. Aztán csengetett az sms, hogy 68 ezer forintom elment Facebook-hirdetésre - mesélte Tamás Zsolt, a pár hete elindított, autós tartalmakkal foglalkozó AutoRoom oldal üzemeltetője, a Tech2 hírportál főszerkesztője a portálnak.
Az eset szeptember 27-én történt, aznap jelezte a Facebooknak, hogy az akkor még csak két napos oldalán megjelent egy bejegyzés, amit nem ő töltött fel, és valaki ennek az ismeretlen tartalomnak a meghirdetésére kezdte el költeni a pénzét. Egy olyan kampányra, amit nem is ő indított el.
Az ismeretlenek azért költhették a pénzét, mert be volt kötve a bankkártyája a Facebookhoz. Ez teljesen szokványos az oldalak üzemeltetőinél, hiszen például a vállalatok így tudják népszerűsíteni a saját tartalmaikat, termékeiket. Mire panaszt tudott tenni, legalább fél óra elment, addigra 103 ezer forinton állt a számláló.
Hosszas levelezés után az ügyfélszolgálat is elismerte, szerintük is csalásról van szó. A szakértőik megvizsgálták az esetet. Közölték, hogy minden, az adott bejegyzésre elköltött pénzt visszafizetnek, és emellett javasolták egy friss bankkártya beszerzését, és a Facebook-fiók kétfaktoros hitelesítésének bekapcsolását is.
További részletek itt.
Fotó: Shutterstock/Kunst Bilder
Legolvasottabb
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Merénylet után Moszkvában: felébredt a lelőtt szuperkém-tábornok
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye