Dróntaxikat teszteltek Izraelben, egyelőre utasok nélkül – jelentette kedden a Times of Israel.
A tesztrepülések egy nagyszabású projektet szolgálnak, amelynek célja egy nemzeti drónhálózat létrehozása, és a légtér alkalmassá tétele arra, hogy ezek a járművek is használhassák a földfelszíni utas- és áruforgalom tehermentesítésére.
Miri Regev, a szállítási tárca minisztere szerint
méretét és összetettségét tekintve ez az első ilyen kezdeményezés a világon.
A teljes kivitelezés része a jogi és az infrastrukturális környezet megalkotása.
Összecsukható szárnyakkal 220 kilóra tervezték
A kipróbált gépek között van például az izraeli gyártású AIR ONE, amely kétüléses, és legfeljebb 160 kilométeres távolságra képes maximum 220 kilogrammos terhet szállítani.
A könnyebb parkolás érdekében szárnyai összecsukhatók.
A próbarepülések másik résztvevője egy kínai gyártású modell, az EH206-S volt. Ez ugyancsak két személy szállítására alkalmas, és 220 kilogramm teherbírású, viszont csak 30 kilométeres táv megtételére képes.
A következő két évben a drónokat alkalmazó izraeli vállalatok havi rendszereséggel, egy héten át az ország egész területét érintően végeznek majd tesztrepüléseket.
Az izraeli légtér a világ egyik legjobban ellenőrzött légtere, és méretéhez képest az egyik legforgalmasabb is.
Az ország közútjain a közlekedést rendszeresen súlyos dugók nehezítik.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban