Az Európai Parlament és a tagállami kormányokat tömörítő tanács tárgyalói hosszú egyeztetések után szerdán megegyeztek a távközlései szabályok módosításáról.
A megállapodás értelmében a jövőben 19 centes felső korlátja lesz az unión belüli percdíjaknak, SMS-enként pedig legfeljebb 6 eurócentet (körülbelül 20 forintot) számolhatnak majd fel a szolgáltatók - írja az MTI. (Ez lett a roaming eltörlésének az eredménye.)
Fotó forrása: Shutterstock/GaudiLab
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba