Az eddigi rekordot, amit Alec Wildenstein válása tartotta, 3,8 milliárd dollárral - számolt be a Yahoo News híre alapján a 444.hu.
A jelenleg 55 éves Jeff Bezos így is a világ leggazdagabb embere maradhat a 12 százaléknyi, 112 milliárd dollárt érő Amazon-részesedésével. A 49 éves MacKenzie Bezos viszont ezzel sem lett a leggazdagabb nő, ugyanis a L'Oréalt megöröklő Françoise Bettencourt Meyersnek 45,6 milliárdja van.
Még április elején jelentették be, hogy MacKenzie Bezos az Amazon 4 százalékának tulajdonosa lett, az alapító részaránya 12,3 százalékra csökkent. A szavazati jogokat azonban Jeff Bezos gyakorolja MacKenzie részvényei felett, ami azt is jelenti, ha a volt feleség eladja részesedését, a vevőnek is át kell adnia a szavazati jogokat Jeffnek. A válással a volt feleség a világ negyedik leggazdagabb asszonya lett.
A 49 éves MacKenzie Bezos író, San Franciscóban nőtt fel. A Princeton Egyetemen végezte tanulmányait és akkor ismerkedett meg Jeff Bezossal, amikor egy New York-i kockázati tőkealaphoz jelentkezett munkára. A házaspárnak négy gyermeke van, lányukat Kínából fogadták örökbe.
Egy tavalyi berlini konferencián Bezos arról beszélt, hogy az Amazon 1994-es létrehozásánál létfontosságú volt Mackenzie támogatása, felesége végezte a könyvelést az online kereskedés első évében. "Ha szerető és támogató emberek vannak az életedben, mint MacKenzie, a szüleim, nagyapám, nagymamám, képessé válsz arra, hogy kockázatot vállalj."
Május végén pedig MacKenzie Bezos azt ígérte, hogy vagyona legkevesebb felét eladományozza majd. Szavai szerint aránytalanul nagy pénzhez jutott a válással, ezért keményen fog dolgozni azon, hogy addig adományozzon, míg a széf ki nem ürül.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Rémálom Sülysápon: gyerekkel együtt loptak el egy autót
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Biztosra veszi a piac a kamatvágást, sokatmondó árazások alakultak ki