A közeljövőben hatalmas változásokra számíthatunk az Apple MacBookok kinézetét és funkcióit tekintve, amennyiben a Patently Apple által felfedezett szabadalmakat valóra váltja az Apple - írja a PC World.
A legizgalmasabbnak a tervek alapján az tűnik, hogy a billentyűzet alatti teljes rész érintőpaddá változna, ennek érzékelési méretét tetszés szerint lehetne állítani. Egyesek szerint ez vezethet oda, hogy a mechanikus billentyűzeteket a jövőben teljesen leváltják és érintőfelület kerülhet a helyükre.
Kapcsolódó
A másik érdekesség, hogy látszódik a terveken egy mobilos töltőpad beépítése is, ez a bal alsó részre kerülne, vezeték nélkül töltené az iPhone-okat, és ide kerülhetnek még biometrikus szenzorok is.
null
null
Maguk a szabadalmak még nem jelentik azt, hogy valóban meg is valósítják őket, de mindenesetre az látszik, hogy ilyen terveik is vannak, amelyekkel akár a konkurenciát is lassíthatják, ha ilyen irányba mozdulnának. Amennyiben tényleg megvalósítják az új eszközöket, akkor az a kérdés, hogy mikor kerülhet erre sor. A fejlesztések biztosan költségigényesek, miközben az Apple az elemzők szerint érezetően megsínyli a koronavírus-járványt.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – Miért kivételez az elnök?
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta