Ez egyenletes növekedést mutat az utóbbi két évre levetítve, ugyanis 2021-ben és 2020-ban egységesen nagyjából százötvenmillióval kevesebb, 1,65 milliárd és 1,5 milliárd aktív eszközről számoltak be. Az eszközök kategóriánkénti megoszlásáról ezúttal nem kaptunk pontos adatokat, erről utoljára tavaly januárban közölték, hogy elérték az egymilliárd aktív iPhone-t - olvasható a portálon.
Az Android rendszer a különböző gyártók jóvoltából már hárommilliárdnál is több aktív okostelefonon fut, igaz, a Google ezen statisztikájában nem látszanak azok a mobilok, amik nem a Play Store-t használják, hanem valamelyik alternatív app-piacteret.
Kapcsolódó
A Microsoft arról számolt be nemrég, hogy 1,4 milliárd olyan aktív PC és Xbox konzol van, ami a Windows 10 vagy 11 valamelyik kiadását futtatja.
Az aktív eszközök új csúcsa kiemelkedő pénzügyi sikert is hozott az Apple-nek, a legutóbbi negyedévnél ugyanis egyik háromhónapos időszakban sem kerestek többet. A 123,9 milliárd dollár bevételből 34,6 milliárd dollárt profitként tarthat meg a vállalat, ami mindkét szempontból új csúcsot jelent.
A prímet az iPhone kiváló ünnepi szezonja vitte, ami kilenc százalékos növekedést produkálva 71,63 milliárd dollárt hozott, de az iPadek kivételével mindegyik üzletág jobban zárt, mint egy évvel korábban, a Mac kategória 25, a szolgáltatások 24, a hordható eszközök 13 százalékos növekedést mutattak.
Korábban a cég is elismerte, hogy nem volt elég iPad-juk amit eladhattak volna.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Orbán Viktor: Nem kényszerül a magyar gazdaság megszorításokra
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismét meglepi a világot Venezuela
Nem áll le az amerikai hadsereg, újabb hajót lőttek ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek