A frissen bemutatott iPhone SE 429 dollárba kerül, vagyis kicsit többe, mint a két évvel ezelőtti, 399 dolláros fogyasztói áron megjelent modell. Ennek ellenére mégis az SE számít az egyik eddigi legolcsóbb Apple-telefonnak, ha az inflációt is figyelembe vesszük.
Az amerikai Munkaügyi Statisztikai Hivatal inflációs kalkulátora szerint a 2007-ben bemutatott iPhone akkori csaknem 500 dolláros ára idén már több mint 670 dollár lenne, a 8 gigabyte tárhelyes készülék ára pedig kétszáz dollárral drágább lenne, vagyis meghaladná a 800 dollárt.
Kapcsolódó
Az iPhone SE 5G-technológiával és az Apple legújabb processzorával működik. Tim Cook Apple-vezérigazgató szerint ráadásul az eddigi „legjobb egykamerás rendszerrel” van ellátva.
A vásárlók háromféle tárhelyméret (64 GB – 429 dollár, 128 GB – 479 dollár, 256 GB – 579 dollár) és szín közül választhatnak majd. Az újdonságok mellett az Apple azt is közölte, hogy már tervben van egy még nagyobb teljesítményű új Mac Pro-modell bemutatása a későbbiekben.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Orbán Viktor: Nem kényszerül a magyar gazdaság megszorításokra
Ismét meglepi a világot Venezuela
Nem áll le az amerikai hadsereg, újabb hajót lőttek ki
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek