Ezek alapján az Apple szeptember 10-én, kedden jelentheti be az új iPhone-okat valamint aznap jelenhet majd meg a szoftverek kiadásra szánt, GM-változata, és kevesebb mint két héttel később, szeptember 23-án, hétfőn érkezhet meg az iOS 13 és iPadOS 13, a watchOS 6, a tvOS 13 és a macOS Catalina hivatalos verziója.
Az időpontokkal túl nagyot nem tévedhet a portál, az Apple ugyanis évek óta szeptember első felében mutatja be az új iPhone-okat.
Természetesen ez a két dátum majd csak akkor lesz teljesen biztos, ha az Apple a szokásához híven kiküldi a meghívókat a sajtó számára, és kiteszi az esemény linkjét is a weboldalára. Az új készülékek megjelenését pedig a bejelentésükkor fogják elárulni - írja a Szifon.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el