A második Kínai Nemzetközi Import Expó (CIIE) nyitónapján megrendezett fórum digitalizációról és e-kereskedelemről szóló részén a külügyminiszter kiemelte: Magyarország nem tesz különbséget a cégek között nemzetiségi alapon, az egyetlen feltétel, amelyet szab, hogy tartsák be országunk törvényeit és előírásait.
Az 5G hálózat kiépítéséről tudatta: a Huawei a brit Vodafone-nal és a Deutsche Telekommal együttműködésben tevékenykedik majd.
Kapcsolódó
Szijjártó hangsúlyozta: Magyarország az Európai Unió tagországai között elöl jár a digitalizációban, a magyar kormány pedig nagy hangsúlyt fektet az e-kereskedelem fejlesztésére, amely több fejlődési lehetőséget biztosít a kis- és középvállalatoknak, csökkentve költségeiket.
Elmondta: Magyarország egyebek mellett az Európai Unión belül a legalacsonyabb adókulcsokkal, különféle kedvezményekkel, és támogatásokkal vonzza a külföldi befektetőket, akik új technológiákat hozhatnak ide, elősegítve a digitalizációt, az ipar 4.0-ára való átállást, és a dolgok internete (IoT - a világhálón keresztül egymással kommunikáló eszközök) fejlesztését.
A kedden szintén második alkalommal megrendezett Hungcsiao Nemzetközi Gazdasági Fórum olyan kulcsfogalmak köré épült, mint a nyitás, az innováció, illetve a minden fél számára előnyös együttműködés. A miniszteri találkozókon a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) mintegy 30 tagállama képviseltette magát.
A miniszter kiemelte, hogy Magyarország másodszor vesz részt az expón, és első alkalommal szerepel díszvendégként. Szijjártó Péter arra is kitért, hogy Magyarország és Kína idén ünnepli a diplomáciai kapcsolatfelvétel 70. évfordulóját, és Magyarország büszke arra, hogy az elsők között ismerte el a Kínai Népköztársaságot.
A két ország kapcsolatai soha nem voltak olyan jók, mint most. Együttműködésünk gyors ütemben fejlődik - magyarázta a tárcavezető, rámutatva, hogy Kína Magyarország 9. legjelentősebb kereskedelmi partnere, és az első az Európai Unió tagországain kívül.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra
